2024. II. félév





Karácsonyi vásár - 2024. december 15.

Az évente megrendezésre kerülő karácsonyi kézműves vásár mindig is népszerű volt a falu lakóinak körében. Nagyon sokan látogatják és vásárolnak míves, igényes, szép tárgyakat ajándéknak, vagy csupán saját maguk gyönyörködtetésére, használatra. Az idei évben sem volt hiány árusban.






És nem volt hiány portékában sem, lehetett kapni ami szem-szájnak ingere.





Fotók: STY



Nyugdíjasok napja - 2024. december 1.

Advent első vasárnapja egyben az erdőkürti nyugdíjasok napja is. Ahogy az lenni szokott, erre az alkalomra megtelik a nagyterem.



A polgármesteri köszöntő után, és még az ünnepi beszéd előtt, a nagy izgalomban égő óvodásoké lett a színpad.







És az óvodások után már békésen meg lehetett gyújtani a koszorún az első adventi gyertyát.


A Szeretet himnusz következett szlovákul és magyarul.


Az iskolások egy nagyon szép előadásban János cipészmester karácsonyi történetével örvendeztették meg a nyugdíjasokat.







Két erdőkürti táncos cha-cha-cha, rumba és jive táncot mutatott be.





Karácsonyi énekek következtek.



A színvonalas, kulturális műsor zárószáma pedig két operaária volt.



Fotók: STY



A falu vendége Böjte Csaba - 2024. november 5.

Budai László meghívására Böjte Csaba ferences rendi szerzetes volt a falu vendége. A katolikus templomban tartott szentmise után Csaba testvér a művelődési házban találkozott az érdeklődőkkel. A szülőföldhöz és a vér szerinti rokonokhoz fűződő ragaszkodásról beszélt a hallgatóságnak közel egy órán át.
A képeken Csaba testvér megérkezik a nagyterembe, köszönti őt és a megjelenteket a polgármester asszony, valamint Budai László az est szervezője, majd Csaba testvér kézbe veszi a mikrofont.



És Csaba testvér arcai...




























Végül könyveit dedikálja.



Fotók: STY


 

Mindenszentek - 2024. november 1.

Simogató őszi napfény mosolygott a virágokkal gazdagon díszített sírokra. Az ökumenikus temetői istentisztelet sorrendben most Clementisz György evangélikus kántortanító sírjánál lett megtartva. A hívek a sír köré gyülekeztek, ahol Varga Lajos segédpüspök atya és Rosenberger Tamás lelkész tartották az istentiszteletet.










Az istentisztelet után fokozatosan sötétség borult a temetőre, de a mécsesek fényét nem tudta elnyomni.









Fotók: STY



Keresztek útjain - 2024. október 27.

E napsütéses, őszi délutánon bejártam a falu keresztjeit érintő utakat. Első állomás a csonka-hegyi kőkereszt volt.
(A falu keresztjeiről részletes adatok találhatók a Harangoznak a mi kis falunkban című, Budai Mihályné sz. Számpor Teréz által szerkesztett, 2019-ben kiadott könyvben a 45-47. oldalakon.)


Csonka-hegyről lefelé ereszkedve a Keresztfai-dűlőre és a kiserdőre esett szép rálátás, a faluba érve pedig a templomdombon akad meg az ember szeme.


A templomot megkerülve a templomkertben van a következő kereszt.



A templom-dombtól csak rövid séta a temetői keresztig.



Színpompás és hosszú a závozi kereszthez vezető homokosi mélyút.





A kereszt háta mögött a hatalmas Bányai-tábla.


Ismét jó hosszú séta Kavicsosig.


Utolsó állomás a Saj-völgyre vezető út mellett, a kavicsosi-tábla végén lévő, a Budai család által néhány éve állított kereszt.



Visszafordulva, a Csendes-szőlők melletti mély úton érjük el ismét a falut.


Fotók: STY



Zenenap - 2024. szeptember 29.



Zenenapi, színpadi díszlet.
Erdőkürtön a zenenapi esemény szervezési okok miatt az október 1-i zene világnapjához közel eső, vagy megelőző, vagy követő hétvégén szokott lenni. Jövőre lesz már 50 éve, hogy Yehudi Menuhin javaslatára október 1-ét a zene világnapjává nyilvánították, és Erdőkürtön is, ez alkalommal már a 15. zenés együttlétre került sor, emlékeztetett bevezetőjében Anikó. Mindez azért lehetséges, mert mindig vannak lelkes, zenét kedvelő fellépők és népes, érdeklődő, hálás közönség.


Anikó, az est szervezője köszöntötte a vendégeket.

Az est, szokás szerint, közös énekléssel kezdődött: Mindenik embernek a lelkében dal van...



Az est házigazdája Ildikó volt, ő mutatta be a fellépőket, ismertette az előadásra kerülő műveket.


Hanna és édesanyja léptek elsőként a pódiumra, és egy népdalfeldolgozást adtak elő.



Bence is csak pár éve tanulja a hegedűn zenélést, most édesanyja kísérte zongorán.



Hanna csupán egy éve kezdte zenei tanulmányait, édesapja kíséretével egy angol és egy magyar népdalt adott elő.



A másik Hanna ezúttal zongora kísérettel egy spanyol táncot fuvolázott el.



Bálint már negyedik éve fújja a trombitát, előadásában a Velencei karnevál című számot élvezhettük Olívia zongorakíséretével.



Hanna és Bence Händel - Judas Maccabaeus oratóriumából a Győzelmi kórus dallamát játszotta el.


Tamás mesterien keverte a számítógép ritmusait az élő gitármuzsikával.



Kende egy társat, Mátét is hozta vendégül, együtt játszottak harmonikán galgamenti magyar és szlovák népdalokat.



Hanna, Kata és Petra először egy Harry Potter témát adott elő, majd a két klarinétos egy szláv tánc feldolgozást és egy könnyűzenei darabot mutatott be.



Bálint egy Mendelssohn és egy Bach művet játszott zongorán.



Anikó és Tamás Gryllus Dániel zsoltár parafrázis feldolgozásait adta elő énekkel és hangszeres kisírettel.




A fellépők sorát Blanka zárta. Ő évek óta hűséges szereplője a zenenapoknak, ebben az évben végzett a zeneakadémián és hegedű zenetanárként dolgozik. Sarasatetól  cigány dalokat adott elő, Olívia kísérte zongorán.




Új elemként jelent meg idén a zenenap eseményei sorában, hogy a szeretetvendégséget megelőzően még valamennyi résztvevő egy apró kis ajándékot is kapott az est szervezőjétől, az ő munkáját pedig a polgármester asszony köszönte meg egy virágkölteménnyel. Nem maradt más hátra csupán a sütemény, tea, üdítő és az egymás közötti üdítő beszélgetés.


Fotók: STY



1 úton: zarándokút Mátrakeresztes - Galyatető (2024. augusztus 17.)

Az 1 úton zarándoknapra a meghirdetett időponthoz képest egy héttel később került sor a Mátrakeresztes - Galyatető útvonalon. Három fővel vágtunk naki a csúcshódításnak. Ez úttal is a Csörgő-patak völgyéből indultunk - a völgy szépségét soha nem lehet megúnni. Mátraszentimre, Mátraszentlászló érintésével értük el Mátraszentimre-Galyatető útvonalunk célját, a Galyatető 964 m magason lévő kilátóját. A visszafelé út Fallóskút érintésével, ismét a Csörgő-patak völgyén keresztül vezetett Mátrakeresztesig. A tisztán 6 órás menet idejű túra alatt 22,5 km-t tettünk meg.












Kitekintés a távolba, és végül a galyatetői kilátó.


Fotók: STY


 

Falunap előtti ökumenikus istentisztelet - 2024. augusztus 9.

A szokásos, falunap előtti ökumenikus istentisztelet most a katolikus templomban lett megtartva. Igét hirdetett Rosenberger Tamás lelkész, majd közös áldással fejeződött be az istentisztelet.





Az istentisztelet után az ünnepség a művelődési ház nagytermében folytatódott díszpolgári címek adományozásával. A polgármester asszony köszöntötte az alkalomra egybegyűlteket és ismertette a képviselőtestület határozatát, melynek értelmében ebben az évben Külkey Eszter és Budai Józsefné kapott kitüntetést. A díszpolgári cím az önkormányzat, azon keresztül a falu elismerését, köszönetét fejezi ki azoknak, akik sokat tettek a falu és közösségei érdekében.




A mindenki által Külkey Eszter, Eszter néniként ismert, Kánya-Elek Imréné érdemeit Juhászné Szebenszki Orsolya, Eszter néni egykori tanítványa ismertette. Részletesen elmondta az 1990-ben Erdőkürtre költözött Eszter néni életének legfontosabb jellemzőit. Elsősorban azt, hogy ízig-vérig tanár volt, hosszú éveken át tanítva matekot, fizikát, kémiát a gyerekeknek, de nem csak tanított, oktatott, nevelt is, még nyugdíjasként is, éveken keresztül. Korrepetált, gyerekek sokaságát készítette fel vizsgákra, felvételikre, pótvizsgákra. Szabad idejében pedig fazekas volt. Sok falusi háztartás őrzi, használja cserepeit, kerti babái számos helyen díszítik az udvarokat, párkányokat. Kézműves foglalkozások Eszter néni nélkül elképzelhetetlenek voltak, olyan óriási projekteket bonyolított mint a "Színes tevékenységgel a gyermekekért", a húsvéti tojásfestéseket, az adventi kézműves napokat, a nyári táborok póló festéseit. Lelkes természetjáró, amíg erővel bírta, a sportkör szakosztályával, manapság egyedül, testre szabott erőbeosztással.




Az oklevél átadását követően énekkari köszöntő hangzott el.


Budai Józsefné, Erzsi óvó néni méltatását Budai László ismertette. Erzsi óvó néni, mint neve is mutatja, élete aktív időszakát a gyermekek óvodai nevelésével töltötte az óvoda kapuinak megnyitásától nyugdíjba vonulásáig, és gyermek felügyeletet mind a mai napig végez. Munkáját többszöri dicsérettel és kitüntetéssel ismerték el. Nyugdíjas éveiben a helyi nyugdíjas klub szervezője.




Erzsi óvó néni társa és segítője férje, József. Az ő érdemei sem maradhatnak említés, és elismerés nélkül, így az önkormányzat az ő munkáját is megköszönte.


A kitüntetést Erzsi óvó néni válaszában köszönte meg, majd az énekkar köszöntötte őt.



Az ünnepség hátra lévő részében Balogh Péter gitárművész és gyermekei által előadott, rendkívül színvonalas, szép és változatos családi zenélésben lehetett részünk.









Fotók: STY



Kürtök találkozója - 2024. július 6.

Idén a találkozót Csallóközkürtön tartották. A találkozóra kiment keret turai és kartali játékosokból állt össze, illetve a csapatvezető és Dávid, a csapatkapitány volt erdőkürti. A pontszámok a következőképpen alakultak:
1. Csallóközkürt 15 pont
2. Erdőkürt           7 pont
3. Hidaskürt         7 pont
4. Kürt                  7 pont
5. Hejőkürt           7 pont
6. Tiszakürt          3 pont
Csallóközkürt profi játékosokkal kiállt csapata mindenkit legyőzött, míg a többiek szinte azonos pontszámot értek el. Erdőkürt a jobb gólkülönbséggel lett a második helyezett. Ráadásként a gólkirályi díj is a miénk lett (2. fotó - a gólkirály).


Fotók: Hegedűs Dávid

<< VISSZA A KEZDŐLAPRA