2019.
II. félév
Évzáró túra
- 2019. december 31.
Ahogyan évek óta, az évzáró túra most
is a Rózsa-kúthoz vezetett. Viszonylag népes csoport - egy kutyussal
megerősítve - indult útnak a szép napsütéses időben. Nagyon kellemes a
séta ilyen körülmények között. A célállomáson volt terülj-terülj
asztalkám mécsesekkel, koccintással, és indult visszafelé a csapat.
Drótakadályon, sőt "folyón" is át kellett kelni mire újfent
megláthattuk a falut. Útközben vaddisznó falkát, legelő őzeket láttunk.
Igazi élmény volt.
Fotók: STY
Végezetül néhány statisztikai adat a 2019. év teljesítményéről:
Túrák száma
|
Megtett km
|
Össz. túra idő
|
Hegymenet
|
Lejtmenet
|
43
|
437
|
90 óra
|
8 334 m
|
8 469 m
|
Karácsonyi
misztériumjáték a templomokban -
2019. december 24.
Szenteste, most már több éves
hagyományként, a hittanosok misztériumjátéka vezeti be az
istentiszteleteket mindkét felekezetnél. Ebben az évben a
következőképpen:
Az emberi sors paradicsomi képpel
indul: angyalok serege dicséri az Urat, az első emberpár ideálisnak
érzi életét a földön.
Csupán az angyalok kételkednek az
emberi hűségben és szeretetben, de az Úr bizakodó.
Ám megjelenik a sötét erő, és csábító ígéreteivel eltéríti az embert.
Csábítások özönével hálózza be a mit
sem sejtőket: légy erős, védd meg magad, ha kell fegyverrel; tanulj és
legyél a legokosabb; legyél híres, ejts ámulatba az embereket; bízd
magad a technikára és mindent elérhetsz.
Szomorú mindezt odafentről látni, az
angyalok tanúsítják mennyire nem hallgat az ember a közéjük küldött
prófétákra, sőt a leküldött Fiút sem ismerik fel, hanem megölik.
Vesztésre áll a dolog, úgy néz ki a
sötét oldal mindent learat, hódolnak neki az emberek.
Egy ideig. Akkor jön az ébredés: a
híres és népszerű ember magányos, a mindent tudó ember szeretetre éhes,
az erős ember már a legjobb fegyvereiben sem bízik, talán legjobb lenne
újra kezdeni, újra születni.
Igen, az újra kezdéshez újjá kell
születni...
Fotók: STY
Kézműves vásár - 2019.
december 15.
Ezen a vásáron is bőséges volt a
kínálat (ez jól látható a felvételeken), talán süteményből volt több
a megszokottnál. Érdeklődők szintén voltak szép számmal, hogy
milyen eredménnyel, azt csak a portéka kínálók tudnák megmondani, de ez
maradjon üzleti titok. Inkább csodáljuk a kínálatot, és sajnálkozzon
aki elmulasztotta, mert csak jövőre nyílik ismét lehetőség, ilyen szép
dolgok megvásárlására. Ezzel a falu fel is készült a karácsonyra.
Egy közbevetett szerkesztői megjegyzés (vagy inkább felvétel): amikor
még a sütemények egyben voltak... (Gazdagné Novák Mária fotói - és
egyben süteményei)
Fotók: STY
Kézműves foglalkozás - 2019.
december 8.
Az adventi készülődés újabb
szokásos
eseményéhez érkeztünk, a gyerekek részére meghirdetett kézműves
foglalkozáshoz. Ezen olyan egyszerű és szép dolgokat lehetett
készíteni, melyeket segítséggel a gyerekek is meg tudtak csinálni, és
esetleg karácsonyi ajándéknak is megfelelnek, vagy fenyőfa díszítéshez
felhasználhatók. A felvételeken látszik milyen odaadással dolgoztak a
kicsinyek (és persze szüleik), melynek eredményei is megtekinthetők az
utolsó fotókon. Ha valaki nagyon megfáradt a munkában, ropogtathatott
mézeskalácsot és ihaott hozzá teát.
Fotók: STY
Nyugdíjasok napja - 2019. december 1.
Advent
első vasárnapja Erdőkürtön rendszerint a nyugdíjasok napja is. A
nyugdíjasok szeretik ezt a rendezvényt, többségük el is fogadja a
rendezők meghívását és eljön az összejövetelre. Az ünnepségnek már jól
kialakult rituáléja van: a polgármester asszony a rendezők (úgy mint a
települési önkormányzat és a szlovák kisebbségi önkormányzat) nevében
üdvözli a nyugdíjasokat, majd meggyújtja az adventi koszorún az
első gyertyát, amit egy rövid köszöntő követ. A rendezvény
elmaradhatatlan összetevője a kulturális blokk, valamint egy kedves
szeretetvendégség. A végén pedig, a lelki felüdülésen kívül, senki nem
távozik ajándék nélkül.
|
 |
Arcok a találkozásról:
A polgármester asszony köszöntője, utána pedig az óvodások műsora:
A három fenyőfa és a kismadár története:
A végén gyertyafényes, karácsonyi jókívánságok.
A hittanosok is kedveskedtek egy rövid műsorral, Anikó citera, illetve
gitár kíséretével:
Tamás egy verset, Mirtill három fuvola darabot adott elő.
Következtek az iskolások:
A műsort a felnőttek fejezték be vokális számokkal, amelyek között
szerepelt énekszám gitár és szintetizátor kísérettel, valamint egy
furulya mű gitár kísérettel.
Fotók: STY
Orgonaest az evangélikus templomban
(2019. november 23.)
Az evangélikus gyülekezet
orgonaestet
szervezett abból az alkalomból, hogy közel egy éve digitális orgonává
alakíttatta át meglévő elektromos orgonáját.
Az orgona hangképei az észak-nyugat lengyelországi Szczecinek (ejtsd:
Scsecsinek) Áldott Szűz Mária templomának orgonájáról lettek felvéve.
Az orgonát magát Paul Voelkner építette 1908-ban, melyet 2015-ben
teljesen felújítottak. A hangkép felvételeket Piotr Grabowski lengyel
mérnök készítette, melyek az internetről szabadon letölthetők, és
ezekből néhány regiszter került ráültetésre a mi orgonánkra. Mégpedig
úgy, hogy a mi meglévő Vermona típusú elektromos orgonánkat egy
villamosmérnök, orgonaépítő alakította át digitálissá, ami azt jelenti,
hogy beleépített egy számítógépet és rátöltötte a lengyel orgona
hangképeit. Persze nem mindet, csak néhány regisztert, szám szerint
9-et. Az így átalakított orgonát 2018. december 11-én helyezte üzembe,
és jelenleg is ennek a hangját hallhatjuk erősítőn és hangfalakon
keresztül.
A megjelent zene kedvelőket Mekis Ádám lelkész köszöntötte és bemutatta
Péter fiát, orgonaművészt, aki egy nagyon szép műsort állított össze és
ezen keresztül mutatta meg az orgona sokszínűségét.
 |
 |
A tisztelendő úr ismertette az
orgonaátalakítás történetét, Péter pedig minden műsorszám előtt néhány
mondattal bemutatta a művet.
A műsorszámok között a hallgatóság
közösen elénekelt két éneket az énekeskönyvből orgonakísérettel, Tolner
Kata furulyán előadta Tomaso Albinoni Adagio-ját, Kenyeres Anikó
gitárkíséretével, és a tisztelendő úr rövid igehirdetést is tartott.
Fotók: STY
Mindenszentek -
képekben (2019. november 1.)
Fotók: STY
Látta már? Új kereszt a Saj-völgyi út
mentén
-
2019. október 27.
A Budai család keresztet állított
a
Saj-völgyi út és a Kavicsosi út kereszteződésében. A feszület mellett
két pad is van, le lehet ülni, pihenni, imádkozni. Érdemes egy rövid
kirándulást tenni és megnézni a helyet.
Fotók: STY
Filmklub -
2019. október 20.
A mai nappal, Kenyeres Anikó
vezetésével filmklub indult a katolikus közösségi házban. Az érdeklődők
vallási témájú filmeket láthatnak, a vetítést követően pedig
beszélgetni lehet a filmben látottakról és a hozzá kapcsolódó témákról.
A klubba felekezeti hovatartozás nélkül, mindenkit szeretettel várnak.
A megjelenteket Anikó üdvözölte,
és
néhány bevezető mondat után indult a film. A Nap mögött című alkotás
(egyébként feliratos) a tolerancia/intolerancia kérdését érintette. A
vak gyűlöletet állította szembe a keresztény szeretettel, mindezt egy
iszlám család és keresztény hitre áttért fiuk között fellángoló
ellentéten keresztül.
A vetítést követően beszélgetés indult...
Fotók: STY
Túrázni jó
- 2019. október 20.
Ha valaki szép élményben szeretné részesíteni magát, most sétáljon az
erdőben.
Fotók: STY
Zenenap az iskolában
-
2019. október 5.
Ami elsőre megállapítható, nem
volt
túl sok fellépő - de ez már nem újdonság az iskola kettévágása óta.
Viszont, két apróság is bemutatkozott, az egyik bátran, önállóan, a
másik az anyuka támogatása mellett. Milán kedvenc tűzoltó slágerét adta
elő, Hanna népdalokat énekelt anyukájával. Őket Tamás követte egy
dzsesszes zongora darabbal, később pedig gitáron játszott szólót.
Közben Anikó és Kata egy furulya kettőst adott elő. Szilvia zárta a
fellépéseket népdalokkal, melyeket maga kísért citerán. Befejezésként
egy zsidó ének következett, amely a zsidó szombat záró liturgiájához
tartozó ének. A versszakokat Szilvia énekelte, a nem túl bonyolult
refrént pedig a hallgatósággal közösen.
Szeretetvendégség a zene után, a kicsik itt is jeleskedtek...
Fotók: STY
Lovas tréning
- 2019. szeptember 27.
Három napos lovas kiképzés indult
a
lovas polgárőrök részére. A tréning gyakorlati és elméleti részekből
tevődik össze, a képzés végén vizsgát kell tenniük a lovasoknak.
Fotók: STY
Ági leanderei - 2019.
augusztus
28.
Nézegessük Ági leandereit - színek, árnyalatok, formák...
Fotók: STY
1 úton: zarándokút Buják - Erdőkürt
(2019.
augusztus
24.)
Lassan, de biztosan fogy a csapat.
Pedig lelkesedésben nem volt hiány, a Baráti Kör idén is támogatta a
zarándoklatot, mégis megfogyatkoztunk az induláshoz. Talán, mert
emeltük a tétet? A tavalyihoz képest egy faluval messzebbről, Bujákról
indultunk, ez elől a
szép templom elől.
A faluban, az aszfaltozott úton
még
nem sejtettük mi vár ránk. Amint leléptünk az aszfaltról, egy meredek
kaptatót borító, sűrű bozótba vágott, keskeny ösvényre mutatott a
Mária-út jelzőtábla. Csak libasorban lehetett haladni, miközben
csipkebokrok tövises ágai és szederindák próbáltak hátrahúzni.
Visszapillantva szép volt a kilátás, csupán ez nyújtott némi vigaszt.
Megkönnyebbültünk amikor kiértünk a
bozótból, a távoli hegyek látványa feledtette a megpróbáltatást.
Gyorsan haladtunk, alig eszméltünk és már ott volt lábunk alatt Bér.
Amit először láthattunk a faluból,
az
egy jobb napokat megélt gazdasági épület volt. A faluközpont viszont
szépen rendezett volt, és ismerősként köszönt ránk. Örömmel
tapasztaltuk, hogy még meg vannak a pincék a templomdomb alatt, és
ezzel el is hagytuk Bért.
A 2-es számú őrtorony előtt
elhaladva, várt az erdő és a Nagy-hegy. A terméskő gyűjteménynek csak
integettünk, és hajtottunk a csúcsra.
A legmagasabb pontról egy
visszapillantás, és gördültünk Vanyarc felé. Ekkor már úgy éreztük,
hazai tájakon járunk, a fényképezőgép is pihenőre tért, itt már minden
ismert volt.
20 km megtétele után célba értünk.
Most még úgy gondoljuk, jövőre is lesz 1 út.
Fotók: STY
Az új kenyér ünnepe - 2019.
augusztus 20.
Az ünneplők az Emlékmű-parkban
gyülekeztek már korán reggel.
A Himnusz eléneklése után a
polgármester asszony mondott ünnepi beszédet, majd Havjár Zoltán tanár
úr az államalapítás történelmi jelentőségét méltatta. Ezek után vers
következett a mindennapi kenyérről.
Dr. Varga Lajos segédpüspök-atya
mondott áldást és megszentelte az új kenyeret, melyet mindenki meg is
kóstolhatott, sőt egy-két szeletet haza is vihetett.
A program befejezéseként a Pávakör hagyományőrzői arató dalokat adtak
elő, és a Szózat eléneklésével véget ért az ünnepség.
Fotók: STY
<<
VISSZA A KEZDŐLAPRA