2018. II. félév



Évzáró túra - 2018. december 31.

Az idei évzáró túrát egy négyfős csapat teljesítette, mely túra ezúttal is a Rózsa-kúthoz vezetett. Útközben találkoztunk muflon és vaddisznó csapattal, megcsodáltuk a befagyott Nagy-tó jegét, a Gombás-réten áthaladva értünk a forráshoz. A tartófal még nem dőlt le, de már határon van.




A természetjárók éves statisztikája a következőképpen néz ki:

Túrák száma
Megtett km
Össz. túra idő
Hegymenet
Lejtmenet
38
357
76 óra
6 958 m
7 174 m

Az eltelt év leghosszabb túrája 20,5 km volt, a Sinkár-tóhoz vezetett április 8-án, az ecskendi erdőn, illetve Püspökhatvanon keresztül.


A második leghosszabb út a Bér-Erdőkürt zárándokút volt, 17,3 km, augusztus 25-én.


A harmadik helyezett az október 7-i ecskendi túra volt: 15,1 km. Akkor a tornyokhoz vitt az út, míg a visszaút a vaddisznóskerten keresztül.


Fotók: STY



Karácsonyi sportdélután - 2018. december 29.

Úgy látszik a rendszeresség jót tesz a rendezvényeknek, mert az idei, úgynevezett karácsonyi sportdélutánra, szép számmal összejöttek a sakkozni, ping-pongozni vágyók. A játékot mint midig, most is Boda tanár úr vezette, így ő köszöntötte a megjelenteket. A regisztráció nem sok időt vett igénybe, és már is kezdődtek a mérkőzések. Nem hiányzott a tea, zsíros kenyér, lila hagyma és az irdatlan mennyiségű édesség sem.






Az éppen nem mérkőző, vállalkozó kedvű versenyzők kvíz játékkal tölthették ki a holtidőt. A sportkör életével kapcsolatos képekhez kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolni, illetve a megadott tippek közül kiválasztani a helyes választ. A játék nem várt népszerűségnek örvendett, minden előkészített tesztlap elfogyott, még kevés is lett.



Közben a mérkőzések egy pillanatra sem álltak le.





A mindenki mindenkivel összemérések késő estig eltartottak, ekkor következett el az "éremeső". Az érmeket a játékok vezetője, a jutalmakat a verseny szervezője adta át a dobogósoknak. Egy csokoládé mindenkinek jutott, annak is, akinek érem nem.







A konkrét eredmények pedig a következők voltak:

Ifjúsági korcsoport:

Helyezés
Sakk
Asztalitenisz
   I.
   Krausz Roland
   Balázs Botond
   II.
   Balázs Botond
   Balázs Bende
   III.
   Garai Áron    Krausz Roland

Felnőtt korcsoport:
Helyezés
Sakk
Asztalitenisz
   I.
   Bazsó András    Zelnik Zoltán
   II.
   Garai Szilvia
   Balázs Bertold
   III.         
   Garai Árpád
   Fridel Fortunata

Végül egy vegyes táblázat:

Helyezés
Asztalitenisz - női Kvíz
   I.
   Virág Julianna
   Garai Szilvia
   II.
   Dudokné Virág Klára
   Proksza Attila
   III.
   Garai Szilvia    Bodnár Patrik


Fotók: STY


 

Karácsonyi misztériumjáték a templomokban - 2018. december 24.

(A videóklipet az Explorer jeleníti meg, a blokkolt tartalmat engedélyezni kell):











Fotók: STY



Karácsonyi kézműves vásár - 2018. december 16.

Volt választék kézműves termékekben, a  minőség is megfelelő volt, piacosan úgy fogalmazhatnánk: jó volt a felhozatal. Érdeklődő, nézelődő is akadt. Amiben hiányt szenvedett az egész vásár, az nem volt más, mint a vásárlók kevés száma. A kézművesek ezt is megoldották: egymás termékeit vásárolták meg.






Fotók: STY



Kézműves foglalkozás - 2018. december 9.

Nagy siker volt - a gyerekeknél.









Fotók: STY



Nyugdíjasok napja - 2018. december 2.

Az első adventi gyertya meggyújtásakor van a falu nyugdíjasainak napja. Szépen megterített asztalok várták az időseket a művelődési házba. A polgármester asszony köszöntőjét az óvodások műsora követte. Az önkormányzat ajándékainak kiosztása után egy kétszemélyes színház szórakoztatta a vendégeket. Operett slágereket és humoros jeleneteket adtak elő. A napot szeretetvendégség zárta.

















Fotók: STY



Zenenap az iskolában - 2018. szeptember 28.

Korábban mint a hivatalos zenei világnap, már szeptember végén megvolt a mi zenenapunk az iskolában. Kevés előadó volt, ami volt, az viszont szép volt. Miután zenéről volt szó, meséljenek inkább a képek és a hangok (a videóklipet az Explorer jeleníti meg, a blokkolt tartalmat engedélyezni kell):











Fotók: STY



Zarándokút Bér - Erdőkürt (2018. augusztus 25.)

Pár lelkes túrázó a Baráti Kör támogatásával elhatározta, hogy csatlakozik az augusztus 25.-re meghirdetett Nemzetközi zarándoknaphoz és megteszi a Mária-út Bér-Erdőkürt közötti szakaszát. A résztvevők az alkalomra még egyenpólót is készíttettek. Az előzetes tervnek megfelelően a zarándoklat a béri Mária-kertből indult, követve a Mária-utat, ami viszont néhány meglepetéssel szolgált. Vanyarc előtt például, a honlapon talált útvonal kivisz a Vanyarcról kivezető Sziráki út szerpentinjeire, holott a valódi, jelölt útvonal a szántóföldön megy, és a József Attila utcánál lép a faluba. Érdekesség az is, hogy a Mária-út nem érinti a Mária-kerteket sem (így van ez Béren is, de ott a közelében megy el, Vanyarcon messze az útvonaltól a falu végén van a kert, és Erdőkürtön is mellette halad el). Így Vanyarcon nem is érintettük a Mária-kertet, mert teljesen le kellett volna térni a Mária-útról, és onnan nincs is kijelölt útvonal a visszatérésre.
A megtett út 17,3 km volt, a maximális emelkedő 425 m (ez nyilván a Nagy-hegy megmászása) és 4 óra alatt tettük meg az utat.

Az indulás helyszíne a béri Mária-kert, amely megközelítőleg azokat az elemeket tartalmazza mint az erdőkürti. A kemence és a játszótér a kert mellett van.




A Mária-kertet elhagyva rátértünk a hivatalos útvonalra, amely átvezetett a "rózsák falva" főutcáján. Szó, ami szó rózsa az mindenütt volt. Egész parkok voltak rózsákkal tele ültetve, az utcák mentén, a tereken és egyébként ahol egy kis szabad terület volt, ott rózsát lehetett látni.




A háborús emlékmű, a boros pincék mellett és az evangélikus templom alatti úton elhaladva egy rövid, igen sáros útszakasz után elértük a Nagy-hegy lábánál az erdőt. Ez a hegy a Cserhát egyik legmagasabb hegye (402 m), kellett is rendesen kapaszkodni felfelé. Éppen jókor jött az andezit oszlopok aljánál lévő kőtár, lehetett egyet szusszantani, és közben elcsodálkozni mennyiféle kő létezik.




Az ívelt elválású andezitoszlopokhoz nem másztunk fel mert igen meredek és csúszós volt (az előző éjszakai eső miatt) az oda vezető út, de szerencsére volt róla egy nagyszerű fotó a kőtár ismertető tábláján, így megelégedtünk ennek látványával és kapaszkodtunk tovább.


A felmenetet csak ritkán szakította meg egy-egy rövid lefelé vezető rész, kisebb tisztás. Mikor felértünk a tetőre és szétnéztünk, alattunk egy karnyújtásnyira ott volt Bér (légvonalban nem lehetett több néhány km-nél). Jó körbe járatták velünk a fél világot.


Mezőn vitt tovább az út "fél árbócra eresztett" ismertető táblák, napraforgó táblák és vadászlesek mellett.



Menetirány szerint tőlünk jobbra, a völgyben messziről láttuk Vanyarcot. A következő napraforgó táblánál le kellett volna térni jobbra, de a navigáció tovább vitt egyenesen...


rá a sziráki útra. Ez nem volt egy kellemes útszakasz.



Vanyarcon áthaladva, az evangélikus templom után letértünk a hivatalos Mária-útról, mert az nem biztonságos területre vitt volna minket. Inkább a temetőn át, és a kerítés mellett vezető ösvényt választottuk a tetőre való feljutáshoz.


Egyszer csak hopp, egy lezárt sorompó szelte ketté az utat. Gyalogosan megkerülni is nehezen lehetett. Hogy ki előtt zárja el az utat ott, ahol a madár is csak ritkán jár? Nem világos.



Egy rövid erdő széli pihenő után jó iramban gördültünk a dombháton le a Sajvölgyi-patak völgyébe, és már is itthoni földön jártunk.




Ím, megérkeztünk. A csapat hazai fele már várt ránk a ropogósra sütött, meleg lángossal. Úgy estünk neki, mintha egy hete nem ettünk volna...

Fotók: STY

ők meg csak mosolyogva nézték, milyen jó étvágyunk van. Köszönjük nekik, jól esett. A végére csak egy kérdés maradt: melyik tábla jelzi a jövő évi zarándokutat?

A bal oldali és középső fotót Budai Ildikó, a jobb oldalit STY készítette



Hittanos tábor 2018. augusztus 8-11.

Ebben az évben is volt hittanos tábor, amely szombaton családi nappal zárult - erről készült néhány felvétel. Amíg a bográcsban készült a paprikás krumpli az ebédhez, addig a gyerekek különféle társasjátékokat játszottak.





Elérkezett az ebéd ideje, tálalás, ebédosztás.



Végül néhány felvétel a kézműves foglalkozások során készült alkotásokról:




Fotók: STY



Színpad fedés - 2018.  július 4.

Még az első félév végén megkezdődtek a színpad lefedésével kapcsolatos munkálatok. Itt látható a folyamat néhány mozzanata és a végeredmény:



Fotók: STY

<< VISSZA A KEZDŐLAPRA