Hírek,
események, beszámolók
Missziói nap - Nyíregyháza,
2026. május 9.
Az Északi Egyházkerület évente
összegyűlik egy missziós nap erejéig. Ezen az egész napos, gazdag
programokat felvonultató összejövetelen minden egyházközösség tagjai
részt vehetnek. A mostanira a messzi Nyíregyházára kellett utazni, és
mintegy ezren keresték fel a helyszínt, Erdőkürtről nyolcan. A Találkozó veled nevet viselő
rendezvény középpontjában ezen a hétvégén Isten szabadító ereje, a
csoda és annak különböző, ember által is megtapasztalható formái
álltak. A mi indulásunk kicsit álmosra sikeredett, de annál vidámabb
volt a megérkezés. A Luther téren már mozgalmas élet folyt.
Ez az igazán szép templom volt a
rendezvény központi helye. Az evangélikus nagytemplom barokk stílusú
műemlék. Az 1753-ban betelepített tirpákok II. József türelmi
rendeletének köszönhetően kezdték el építeni kőtemplomukat. Tervezője
az olasz Giuseppe Április volt. 1786-ban szentelték fel a régi város
legmagasabb pontján (érdekesség, hogy az erdőkürti evangélikus
templomot is 1786-ban szentelték fel). A templom jelentős szerepet tölt
be Nyíregyháza
zenei életében, orgona- és kórushangversenyek színhelye. Az épület
homlokzatán harangjáték emlékeztet az idő múlására. (Forrás:
https://nyiregyhaza.info.hu/latnivalok/belvarosi-seta/)
Közös énekléssel indult a nap, Bence
Gábor a fóti kántorképző igazgatója énekeltette meg a padsorokat
megtöltőket, majd a házigazda gyülekezet zenekara Isten dicsőítésére
hívta az egybegyűlteket.
A nyitó áhítatot Hulej Enikő
egyházmegyei missziói lelkész tartotta. A hallgatók között ott volt
Fabiny Tamás, a kerület idén nyugdíjba vonult püspöke és felesége is.
Az áhítatot dr. Fábri György egyházkerületi felügyelő megnyitója
követte, majd Vassné Harman Gyöngyi a polgármester megbízásából
köszöntötte a rendezvény résztvevőit.
A házigazda egyházközséget és
egyházmegyét (Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye) Zsarnai Krisztián esperes
mutatta be. Ebből talán csak annyit érdemes megemlíteni, hogy az
egyházmegyéhez tartozik 7 egyházközség, a fenntartói létszám 1753 fő,
és 14 lelkész dolgozik az egyházmegyében.
Az egyházmegyei bemutatkozás után
Keczkó Pál püspök Az Úr tényleg csodásan működik tematikájú
beszélgetést folytatott dr. Oszvald Péter aneszteziológus, intenzív
terápiás orvossal.
Ebédszünet következett. Szerencsénkre
a dömping előtt sikerült megebédelni, ami lehetővé tette, hogy
körbejárjuk Nyíregyháza főterét a Kossuth teret és környékét. A tér
legmeghatározóbb épülete a városháza (árkádos bejáratú, reneszánsz
hangulatú, eklektikus épület 1872), és a lenyűgöző Magyarok
Nagyasszonya római katolikus templom, amelybe be is lehetett lépni. A
Kossuth tértől nem messze található a kevert bizánci stílusú, kettős
tornyú görögkeleti katolikus templom (1895), egy kicsivel odébb a
Kálvin téren a romantikus stílusú református templom (1873-1882 között
épült).
A délutáni szekcióprogramok közül
Bence Gábor előadását hallgathattuk meg Zenei stílusok, rétegek a
tervezett énekeskönyvben címmel.
Később részt vehettünk az Új teremtés
címet viselő festmény kiállításon interaktív tárlatvezetéssel. A
tárlatvezető maga a festményeket készítő Adámi Johanna autodidakta
festő volt.
Itt megtekinthető a kiállítás
valamennyi festménye, a fotókra kattintva nagyobb felbontásban is.
Tovább nagyítva a fotókat, elolvasható a festményeket ihlető igeszakasz
és az olyan gondolatok, melyeket a festmény ébreszthet.
A missziói nap úrvacsorai istentisztelettel fejeződött be, melyen igét hirdetett Keczkó Pál püspök.
Búcsúzunk Nyíregyházától - tartalmas, szép napot tudhatunk magunk mögött.
Fotók: STY
Húsvét - 2026.
április 5.
Az Evangélikus Énekkar böjt után már
második alkalommal örvendeztette meg a gyülekezetet szolgálatával,
először virágvasárnap és most húsvétkor, másodszor. Ezúttal Henry
Purcell: Vége van már a szolgaságnak, G.F. Händel: Győzelmet vettél és
Harmat Artúr: Feltámadt Krisztus e napon című műveket szólaltatták meg
magas színvonalon.
A gyönyörű énekhangok a természet
ébredését is megindították:
Fotók: STY
Böjti, ökumenikus, zenés
istentisztelet - 2026.
március 19.
Az Magyarországi Evangélikus Egyház
Országos Iroda, Gyülekezeti- és Missziói Osztályának két
munkatársa tartott zenés istentiszteletet, ahol a Krisztus hét szava a
kereszten című liturgia került bemutatásra. Rosenberger Tamás a
gyülekezet lelkésze az útmutató aktuális igéjének felolvasása után
köszöntötte a vendég előadókat és az istentisztelet résztvevőit, majd a
vendégek röviden ismertették a liturgia összetételét és felépítését.
A saját gyülekezeti tagjainkon túl,
az istentiszteletre sokan érkeztek az acsai anyagyükezetből, és szép
számmal jöttek el a helyi katolikus testvérek is.
A liturgia Jézusnak a keresztfán
elmondott hét mondatára épült, melyet három eszköz segítségével jutott
el a testvérekhez. Az egyik ilyen eszköz a Paradicsomnak te szép élő
fája kezdetű ének volt, melyet, mint kezdő éneket, a gyülekezet
énekelt. Az ének után
elhangzott a jézusi mondat, majd orgonán Gárdonyi Zsolt (kortárs
zeneszerző, orgonaművész): Krisztus hét szava a kereszten című művének
egy-egy tétele (amely tulajdonképpen a fenti éneket dolgozza fel),
Szakács György
orgonista játékával. Az orgona játékot Hallgrimmur Pétursson (a XVI.
században élt evangélikus lelkész): Passió-énekek című művének egy
részlete követte Víg Balázs felolvasó előadásában. A három eszköz
(Krisztus szava, orgonajáték, felolvasás, ének) minden kereszten
elhangzott mondat után
ismétlődött.
A liturgiát követően tisztelendő úr
megköszönte Víg Balázs (felolvasó) és Szakács György (orgonista), akik
maguk is lelkészek, illetve az énekekkel a liturgiába bekapcsolódó
gyülekezet részvételét az istentiszteleten.
Fotók: STY
Komárom -
2026. március 9.
Egy autóbusznyi csapat vette célba a
komáromi erődrendszer két erődjét, na nem azért, hogy azokat bevegye,
hanem teljesen békés, kulturális céllal. A kirándulás a Nemzeti
Művelődési Intézet (NMI) Közösségépítő Kultúrák (KÉK) elnevezésű
program keretében valósult meg. Az úton segítőnk a Nemzeti Művelődési
Intézet Nógrád vármegye Palotási térségi iroda koordinátora, Polonkai
Katalin volt. A Komáromig vezető hosszú úton módunkban állt
megismerkedni a napi program részleteivel, illetve kimerítő ismertetőt
kaptunk a tavaszi ünnepek soráról, az ezekhez kapcsolódó szokásokról.
Az autóbuszt vanyarci, erdőtarcsai és erdőkürti utasok töltötték meg.
Az első képek a buszra várakozás, majd az örömteli helyfoglalás
pillanatait örökítették meg.
Utunk első állomása a Monostori erőd
volt, ahol az Aranyember című musicalt nézhettük meg. Egyöntetű
tetszést aratott, hogy a színpadi díszleteket a térválasztó elemekre
vetítették, így nagyon gyorsan igényes és szép környezetet (akár
utcarészletet, vendéglőt, előkelő szalont) varázsoltak a színpadra,
amit csupán néhány jellegzetes bútordarabbal egészítettek ki. Amit elég
sokon kifogásoltak, az a túlhangosítás volt.
Az előadás egy-egy
pillanatfelvételéből mindenki megpróbálhatja beazonosítani Jókai Mór
regényének melyik fejezete jelenik meg.
A maratoni előadás után már várt
minket a Csillagerőd szobor kiállítása. A tárlatvezető röviden
ismertette a komáromi erődrendszer építésének történelmi hátterét és
bemutatta a kiállítás néhány érdekes darabját. Mint megtudtuk a
Csillagerőd felújítása lehetővé tette a budapesti Szépművészeti Múzeum
több mint százéves gipszmásolat-gyűjteményének a bemutatását. A múzeum
több mint ezer darab, az antikvitástól a reneszánszig terjedő időszak
jelentős szobrászati alkotásainak másolatával rendelkezett, és ezekből
több mint kétszáz darab került át a felújított erődbe, ahol azokat
restaurálták, majd kiállították.
Számos remek szobor és dombormű
megcsodálása után búcsút vettünk a Csillagerődtől és Komáromtól.
Fotók: STY
Farsang -
2026. február 14.
Aki eljött a farsangi jelmezbálra, a
kincses szigeten találta magát. Tenger, vitorlás, tengernyi kincs körös
körül, csak a kakaduk őrizték. Kalózok csak később jöttek...
Miután a zsűri és a közönség is együtt volt, a polgármester asszonyt
megnyitotta az ünnepi alkalmat.
Indulásként az óvodások hóember
csapata ropta a hóember táncot ami később hógolyózásba ment át. Nem
akármilyen tánc volt ez, meg volt
tűzdelve bukfenccel, spárgával, csak a cigánykerék hiányzott.
Az iskolások a Gummy bear song-ra
mozogtak.
És Tündi néni vezetése mellett
elkezdődött a jelmezek felvonulása, miközben a zsűri figyelt és
pontozott. Egyéni (E) és csoportos (Cs) kategóriában döntötték el a
helyezetteket és a közönség (K) is szavazhatott. A Faluvédő, Szépítő
Egyesület külön díjat (FK) is alapított.

Minyonok
|

Ugrándozó Ó (FK)
|

Kalóz lányok
|

Démon vadász (K.III.)
|

Tavasztündér
|

Ananász (E.I.)
|

Superman
|

Fogtündés és hóember
|

Rugós kutya (Cs.III.)
|

Királylányok
|

Pillangó és méhecske (Cs.II.)
|

Focisták
|

Jack Sparrow
|

Közmunkás
|

Pék
|

Kupidó (E.II.)
|

Tűzoltó
|

Három kismalac (Cs.I.)
|

Macska (K.II.)
|

Indián és hű kutyusa
|

Vad motoros
|

Kapitány
|

Viking harcos (K.I.)
|

Szivárvány bohóc (K.I.)
|

Póklány (K.I.)
|

Majka (E.III.)
|

Pénzfelszedés Majka után
|
Amíg a zsűri értékelt, megjelentek a
kincses sziget kalózai, és megjelenítették a feledékeny kalózlegény
épületes történetét.
Mire a kincs előkerült a zsűri is meghozta döntéseit, következett az
eredményhirdetés (helyezetteket ld. a jelmezesek alatt).
Azok sem maradtak ajándék nélkül,
akik nem lettek dobogósak, mindenki kapott egy kis édességet.
A farsang záró fejezete mint mindig,
a tombola sorsolás volt, itt láthatjuk a fő díjaknak örülőket.
Búcsúzásként a gyerekek megkapták a
mennyezetre felhúzott lufik tömegét - milyen jó, hogy eddig nem fértek
hozzájuk, így örömdurrogás kergette el a farsangot.
Fotók: STY
Leesett az első hó (14 év után) -
2026. január 7.
Hosszú ideje nem találkoztunk
tisztességes mennyiségű hóval (persze minden évben volt egy kevés,
talán az 1 cm-t sem elérő fehérség), de az elmúlt éjszaka kitett magáé.
Reggelre 17-18 cm-es hó lepett be mindent - aminek a gyerekek, a földek
örülnek, az autósok nem annyira. Ez már akkora hótömeg volt, hogy a
kereszteződésekben a falu kis traktora nem is tudta kezelni, egy
erőteljesebb gépet kellet bevetni. Nézzük milyen a falu ilyen hótakaró
alatt, nem tudhatjuk mikor láthatunk ismét ilyet!
Fotók: STY
<<
VISSZA A KEZDŐLAPRA