Erdőkürti Sportkör


A tevékenységét egy ideig részben szüneteltető sportkör 2008. január 7-én újra-alakuló ülést tartott. Az újra szerveződés célja, hogy szervezett kereteken belül, rendszeres mozgási lehetőséget biztosítsunk valamennyi mozgásra vágyó részére. Az új mozgalom jelszava: Mozogjunk minden nap!

A sportkör tevékenységét elsősorban az iskolások ez irányú részvételére alapozza, amelyhez csatlakozhat minden mozgásra vágyó. A mozgási lehetőséget szakosztályokban biztosítjuk, minden szakosztálynak külön vezetővel és helyettessel a következő felépítésben:

Szakosztály

Működési időszak

Futball

Tavasztól őszig

Kerékpár

Tavasztól őszig

Természetjárás

Egész évben

Pingpong

Egész évben

Induláshoz olyan szakosztályokat választottunk, melyek tevékenységéhez nem kell különösebb induló tőke, vagy más, rendelkezésre nem álló adottság, pl. uszoda. Az indulókon túl bármilyen, mozgási igényt kielégítő csoport létrehozható, amennyiben az egyéb feltételek adottak (pl. ne akarjunk „golf” szakosztályt létrehozni, de lehetnek egyéb labdajátékok).

A szakosztályok a működésüket úgy határozzák meg, hogy lehetőség szerint a hét minden, vagy legtöbb napján legyen alkalom a mozgásra. A téli időszakban gyakoribb pingpong és természetjáró összejövetelekkel, a többi évszakokban pedig a hét napjait megosztva valamennyi szakcsoport között, az érdeklődés figyelembevételével.

A szakosztályok vezetői maguk választanak helyettest, programjaikat önállóan alakítják ki és valósítják meg. Az induláskor nem versenyeken való részvétel a cél, hanem a mozgás, de a körülmények alakulásával természetesen házi versenyek szervezése, vagy egyéb versenyeken való részvétel kívánatos. Az egyesület csupán keretet kíván nyújtani a szakosztályok működéséhez, illetve segít programjaik megvalósításában.

A Sportkör bíróságon bejegyzett civil egyesület, jelenleg 42 taggal. Az egyesület adószámmal, bankszámlával rendelkezik, évente legalább egyszer közgyűlést tart, ahol a 7 tagú vezetőség beszámol az éves tevékenységről, a pénztáros pénzügyi beszámolót tart és a tagok éves költségvetést fogadnak el. A működéshez szükséges forrásokat pályázatokból, tagdíjból és SZJA 1% felajánlásokból teremti elő.


Sakk-Pingpong szakosztály

A sakk-pingpong összejövetelek csütörtökönként 17 órai kezdettel, a Kultúrházban kezdődnek, időtartamuk kb. 1 óra. Akik nem férnek hozzá a két pingpong asztalhoz, azok sakkoznak, majd következik a csere. Hét végeken, szombatonként 18 órakor vannak találkozók.                                                                                                                                                                                                                           

Fotók: STY

A téli hónapokban a sakk és a pingpong a legnépszerűbb. Januárban és februárban a szakosztály rendszerint a gyerekek felkészítését végzi a sakk diákolimpiára. 2009-ben pl. négy korosztályban több mint 30 gyerek készült a megmérettetésre. A fiatalokkal Boda Károly tanár úr és Proksza Attila foglalkozott csütörtökönként a kulturházban, esetenként kiegészítő segítségre is szükség volt. Ilyenkor a nagyteremben mindenhol sakktáblát látni. Sakkoznak a színpadon, széken, ülve és állva. Akik elfáradnak az agytornában, azok játszhatnak egy pingpong partit. Az iskolában a tanítás megkezdése előtt Havjár Zoltán tanár úr és ugyancsak Proksza Attila naponta tréningeztette a gyerekeket.








Fotók: STY

Emlékezetes, hogy 2008-ban a megyei diákolimpia nyolc aranyérme közül kettőt az erdőkürti gyerekek hoztak el számos más helyezéssel együtt, és miénk lett az iskolák közötti Gordos Rezső kupa is. 2009-ben is két egyéni aranyérmet hoztak el a gyerekek, a csapat versenyben pedig 1 csapat lett első helyezett. Az iskolák közötti kupát 2009-ben (3 pont lemaradással a győztes mögött) nem sikerült elhozni.

A felvételek a 2008. évi egyéni versenyen készültek Karancslapujtőn. Fotók: Németh Tibor

Nyáron iskolaszünetben a sakk és pingpong foglalkozások szünetelnek, de a rangos falusi események (pl. Palóc ízek fesztivál) nincs sakk és pingpong versenyek nélkül:


Felnőtt és ifjúsági korosztály, lányok és fiúk.


Ifjúsági korosztály, körmérkőzések.

Fotók: STY


Természetjáró szakosztály

A természetjáró túrák vasárnaponként indulnak 14 órai kezdettel a falu központi buszmegállója elől. Eső, vagy ónos-eső esetén a túra elmarad, de télen a hóesés nem kizáró ok. A túrák időtartama nagyjából 1 óra és a falu környékére vezetnek. Ezek nemcsak egyszerű barangolások, hanem ismeretterjesztő jellegük is van, hiszen a túrázók rendszeresen felkeresik a falut régebben körülvevő tanyavilág helyeit (Morgos, Sajvölgy, Peres-puszta, Almavölgy, stb.) és az idősek elmesélik a fiataloknak melyik tanya milyen volt, hogyan éltek ott emberek.

Így indultak a túrák 2008-ban:

Fotók: Czeba József

Amikor feléled a természet, a természetjárók a csodaszép tájakat látnak, vadvirágot és gyógynövényeket szednek, majd június közepén-végén a szezont partival zárják.

Fotók: STY

A nyári időszakban (július, augusztus), amikor a diákok szétszélednek az iskolából a túrák kicsit alábbhagynak, de ősszel újult erővel ismét beindulnak:


Az idő és a környezet egyaránt idilli a túrához.


Pihenő a Praki Barlangnál.


Mi is hozzájárulunk az  ősz színeihez.

Fotók: STY

A természetjárás nemcsak sport és egészséges élet, hanem nagy kaland is. Miközben csodás természeti képek tárulnak az ember elé, bármikor felbukkanhatnak állatok, néha falkában, máskor egyedül. Ezeket a pillanatokat át kell élni, később pedig jó emlékezni  rájuk. Most ezt tesszük Czeba Péter és Klement Péter felvételei révén.


Az út vihet szálfák között, ahová csak a réseken jut be fény,


vagy éppen fényben úszó tisztáson.


És íme feltűnik egy vaddisznó csapat.


Öreg és fiatal állatok egyaránt.


Nem tudni, mivel találkozik az ember egy ilyen kanyarban.


Talán egy rókával,


esetleg egy magányos vaddisznó jöhet szembe.


Béla, aki nagyvadász hírében áll, nem lepődik meg egy ilyen találkozón.


Szarvasok pedig bárhol és bármikor láthatók.



Futball szakosztály

A focizók szombatonként 17:30-kor találkoznak a futballpályán. Az összejöveteleket Proksza Attila szervezi és vezeti, valahogy így:


Na, kezdjük!


Támadás!


Ebből gól is lehet.




Kicsik, nagyok vegyesen.


Nem kell feladni, semmi sincs veszve!


Hajrá!

Fotók: STY

A nyári időszakban leginkább a fűnyírók kergetik egymást a gyepen. Két hetente vágjuk a füvet a pályán, ezzel sikerül szépen karban tartani. Vasárnaponként azért nyáron is össze-összejön a társaság egy jót focizni.

Fotók: STY

2011. június 3-án a Művelődési ház nagytermében Erdőkürti SK néven megalakult az Erdőkürti Sportkör futballcsapata 19 játékossal és 1 tartalék játékossal.
Az alakuló ülésen jelen volt Szilágyi Albert a Pásztói Térségi Bizottság elnöke, aki tájékoztatta a csapatot a megyei III. osztályú bajnokságon való részvétel feltételeiről, és válaszolt a játékosok által feltett kérdésekre.
A csapat megőrizte a régi csapat piros - fekete színeit, edzője Haviár János, akit munkájában  Proksza Attila játékos edző és szakosztályvezető segít.
A csapat játékosai: Proksza Attila, Proksza Ádám, Ruga László, Hegedűs Gábor, Havjár Zoltán, Fekete Arnold, Korbely Ronald, Czeba Péter, Szlavkovszki Márk, Makó Tamás, Nyári József, Kovács Róbert, Tóth Zsolt, Petrás Mihály, Berceli Zsolt, Radics Attila, Horváth Gergely, Hegedűs Csaba, Schaming Gilbert, Petrás Kristóf. Később csatlakozott Nánai Gábor a csapathoz.




A fotókon az alkuló ülés kezdete, Szilágyi Albert tájékoztatója és az újonan alakult csapat játékosai - köztük a csapat edzőjével - láthatók (Havjár Zoltán és STY fotói).

A megalakult csapat június 12-én Pünkösd vasárnapján, néhány vendég játékos közreműködésével bemutatkozó mérkőzést játszott. Igazi, jó  hangulatú meccs volt, amilyenre már régen vágyott a falu lakossága is, hiszen nagy nagy számú szurkoló tapsolt a játékosoknak. Este pedig a sportbálon ünnepelték a csapat megalakulását, melynek fővédnöke George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa volt.





Kerékpár szakosztály

A kerékpározni vágyók péntekenként 16 órakor találkoznak a központi buszmegálló előtt. A túrákat Havjár Zoltán tanár úr vezeti. Kicsik és nagyok együtt kerékpároznak hegyen, völgyön, legtöbbször föld-utakon, a hegyi kerékpárról leszállás nélkül (mondjuk a nagyobb emelkedők kivételével). A kerékpározók nagyon gyakran a természetjárók útvonalait követik, persze kerékpáron és ugyanúgy megismerkednek a  település környékével mint azok, érthető módon jóval nagyobb távolságokat bejárva.
Időközben a "csak kerékpár" szakosztály átalakult kerékpár és úszó szakosztállyá, miután a túra gyakran Acsára vezet a tanuszodába. Itt kikapcsolódásképpen 1 óra úszás és felfrissülten lehet visszakarikázni Erdőkürtre. A gyerekek ezt hetente kétszer is megteszik.


A buszmegálló elől indul a túra,


keresztül a falun,


és azt elhagyva,



ez esetben az acsai uszodánál köt ki a csapat.


Bemelegítés a fedett medencében,


és jöhet a vízipóló a külső medencében.



Más alkalommal hosszabb a túra.


Irány Csővár!


Visszafordulás az utolsó csővári háznál.

Fotók: Havjár Zoltán

A rendszeres szakosztályi foglalkozásokon felül egy-egy rendkívüli rendezvényre is sor kerül. 2010-ben karácsonyi sakk - pingpong sportdélutánt szervezett a sportkör december 27-re. Szép számmal, kb. 30-an jöttek össze kicsik, nagyok. Akik beneveztek a játékokba, kategóriánként játszottak körmérkőzéseket egymással. Felnőtt női és férfi, gyermek fiú és lány kategóriák lettek meghirdetve sakk és asztaliteniszben egyaránt. A díjazottak oklevelet és egy-egy apró ajándékot kaptak. Nagy sajnálatunkra nagyon kevés hölgy jött el, így  felnőtt női sakk, illetve asztalitenisz lány kategóriában nem tudtunk díjakat kiadni, íme az eredménytáblázat:

Sakk Felnőtt férfi Felnőtt női Iskolás fiú Iskolás lány
  I. helyezett   Vasvári Károly -   Futó Máté   Kondella Mirtill
  II. helyezett   Mosonyi István -   Virlics Martin   Ferenczi Evelin
  III. helyezett   Petrás Kristóf -   Petrás Mátyás   Orgoványi Melinda
Asztalitenisz Felnőtt férfi Felnőtt női Iskolás fiú Iskolás lány
  I. helyezett   Proksza Attila   Garai Szilvia   Futó Máté -
  II. helyezett   Orgoványi Zoltán   Budai Józsefné   Teréki Dominik -
  III. helyezett   Proksza Ádám   Proksza Attiláné   Petrás Mátyás -

A sportdélután egy órakor kezdődött és az utolsó sakk-csata bizony este 8 után fejeződött be. Játék közben zsíros kenyér, tea és sütemény volt a frissítő. A rendezvényt Boda Károly és Proksza Attila szervezte, az adminisztrációban Garai Szilvia és Garai Laura segítettek, a zsíros kenyér és tea készítésében Benedekné Budai Julianna, Külkey Eszter, Grósz Mártonné és Máthé Ágnes vettek részt. Igen kellemes délután volt, köszönjük a segítők munkáját, és a játékosok részvételét!








Fotók: STY

Nedeliczki János a természetjáró szakosztály vezetője 2010-es évzáró túrát szervezett a Rózsakúthoz. A csípős idő, a nagy hó és kellemetlen szél ellenére 14 fő (fiatalok, felnőttek vegyesen) és egy kutya vett részt a kiránduláson. Nagyon szép zárása volt az évnek.








Fotók: STY

SZJA 1%-ok felhasználása 2013-ban

Sportkörünk a 2011-ben felajánlott, és 2012-ben átutalt SZJA 1%-okból 101 110 Ft támogatásban részesült, melynek felhasználásáról 2014 május 31-ig kell beszámolnunk. A kiutalt összeget az alábbiak szerint használtuk fel:

    Működési célú felhasználások:
    Kommunikációra (posta, telefon) fordítottunk:                                     7 735 Ft
    Pénzügyi műveletek (banki költségek)                                                 1 900 Ft
    Cél szerinti felhasználások:
    Sportfelszerelések vásárlása (kapuhálók, labdák, stb.)                       73 475 Ft
    Sakkversenyenyeken való részvétel költségei (nevezési díjak):            18 000 Ft
   
                              Összesen:                                                              101 110 Ft

A támogatást köszönjük a felajánlóknak és a támogatásokra a következő években is számítunk!


A sportkör elektronikus postacíme: sportkor@erdokurtfaluvedo.hu

Postacím: Erdőkürti Sportkör, 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51.

Adószám: 19929156-1-12



SPORTKÖR TÖRTÉNET

A Nógrád megyei Erdőkürt kis településnek számít, de lakosai nagyon szorgalmas és vendégszerető emberek. A falu mindig is kiváló kulturális és port teljesítményekkel hívta fel magára a megye és az ország elismerő figyelmét is. Most egy nagyon szép és felejthetetlen időszak sport teljesítményeire emlékezünk.
A labdarúgás 1930 után indult el a faluban, és ahogy teltek az évek egyre fejlődött. Az 1950-es évek után az erdőkürti csapatok kiváló eredményeket értek el, az állomány kitűnő játékosokból tevődött össze. Ebből az időből került ki pl. Kárpáthy László, aki MB – I-es csapatokban (Légierő, BVSC) játszott és a csapatok erőssége volt.
A korszak erdőkürti csapatatainak kiváló játékosai voltak (számos közülük a képen is látható):

            Kreszta János
            Csendes János
            Petrás Gyula
            Körmendi Imre
            Virág József
             ifj. Kapuszta István
            Kapuszta Tibor
            Szvetlik János
            Ocskai Mihály
            Faklen Pál
            Kondella László
            Dr. Proksza János
            Budai Mihály
             





1970-ben kezdődött az „arany korszak”. Az akkor összeállt csapat ugyanis a falu sportszerető lakossága szemében kivívta az „aranycsapat” címet. A korszak eredményeiben komoly szerepe volt az általános iskola tanárainak is. Ebben az időszakban a labdarúgás mellett kiváló asztaliteniszezőink, sakkozóink és női kézilabdázóink is voltak.






A falu összefogásával ezekben az években épült az akkor minden igényt kielégítő, ma is működő sportöltöző. 

A labdarúgó felnőtt csapatunk 1972-ben megnyerte a járási bajnokságot, ezt követően még három bajnoki aranyérmet szerzett. Csapataink kiválóan helyt álltak a megyei II. osztály és a megyei I. osztály rangadóin is. A bajnokságokban olyan csapatokkal vettük fel a versenyt, mint Balassagyarmat, Szécsény, Rétság, Romhány, Pásztó, a Salgótarjáni Síküveg, a Salgótarjáni Ötvözet, Kisterenye, Palotás vagy Bercel csapatai. Ezek mögött a csapatok mögött erős támogatók álltak, míg az erdőkürti csapat játékosainak és szurkolóinak is a zsebükbe kellett nyúlniuk, ha el akartak menni az idegenben játszott mérkőzésekre. Vendégül láttuk a kiváló Budapesti Vasas MB I-es csapatát és a RENOVA női labdarúgó csapatát is.




A RENOVA ellen


kiálló csapat


Csapatunk részt vett az MNK-ban, ahol odáig jutottunk, hogy a Népstadionban a Szabadföld kupáért játszhattunk volna. Ehhez hazai pályán, egy döntetlen is elég lett volna. A döntő meccsen fél tucat gólt rúghattunk volna, a csapat mégis 1:0-ra kikapott, így ez a lehetőség meghiúsult.

A bajnoki mérkőzések mellett, a szurkolók számára kupa mérkőzőseket szerveztünk, mint pl. az Alkotmány-kupa. Ezen részt vett Vanyarc, Bercel, Kálló csapata és régi nagyjaink: Kárpáthy László, Dr. Proksza János, Virág József erősítették a kürti csapatot.

A téli időszakokban pl. részt vettünk a romhányi terem labdarúgó bajnokságban. A harmadik helyezést értük el úgy, hogy lehetőségünk sem volt teremben edzeni.
Két szlovák csapat felajánlása révén külföldi vendégszereplésre is volt lehetőségünk. A szlovákokon kívül Vanyarc is rész vett a kupán, a kupát viszont az erdőkürtiek hozták el.

Idézzük fel képeken a régi idők emlékeit és arcait:









A nagyobb családok (pl. a Kapuszta család) két teljes focicsapatot is ki tudtak állítani egymás ellen.





Az erdőkürti „aranycsapat” méltó és emlékezetes tagjai voltak:
            Zsíros Tibor (csapatkapitány)
            Nedeliczki Mihály
            Haviar János - Doki (283 rúgott góllal)
            Czeba József (241 rúgott góllal)
            Ocskai Pál (182 rúgott góllal)   
            Szabó János (69 góllal, ebből 51 fejelt)
            Szádóczki Pál (31 rúgott góllal)
            Holicza János (22 rúgott góllal)
            Szabó Mihály
            Kondella Mihály
            Ocskai László
            Nyári Béla
            Nedeliczki János
            Zsíros Károly
            Proksza János
            Czeba János
            Balogh Sándor
            Mlinárcsek Pál
            Tóth Károly
            Holló Béla
            Radics János
            Pusztai József
            Bacsa László
            Havjár Mihály             

Elismerés illeti azokat a sportvezetőket is, akik munkájukkal és tudásukkal segítették a csapatokat, így:
            Kapuszta Sámuelt,
            id. Kapuszta István
            Tóth János
            id. Czeba László
            Virág József  
            Mlinárcsek János
            Kondella Miháy
            Nyári József
            Czeba József
            Haviar János
            a labdarúgó sport helyi megalapítóját,
            elnököt,
            edző, szakosztályvezetőt,
            elnököt,
            ifjúsági edzőt,
            edző, szakosztályvezetőt,
            ifjúsági edzőt,
            elnököt,
            játékos edzőt,
            edzőt.

Ifjúsági csapataink is mindig megállták helyüket a bajnokságokon.

Természetesen nem csak labdarúgás létezett. Az erőkürtiek számtalan egyéb sportágban is kiváló teljesítményeket nyújtottak:

A labdarúgást kiváló játékos állomány vitte tovább, de ekkor már vendégjátékosokra volt szükségünk, és ez már egy újabb, nem kevésbé szép korszak kezdete.

Az elért eredményekről kupák, serlegek, oklevelek tanúskodnak:




Isten áldjon meg minden erdőkürti embert!


Kérjük, amennyiben bárki információval, fényképekkel ki tudja egészíteni a sportkör történetét, az jelezze a sportkor@erdokurtfaluvedo.hu címen, köszönjük!


<< VISSZA A KEZDőLAPRA