2011. II. félév







Évzáró természetjáró túra - 2011. december 30.

Még hagyományosnak éppen nem mondhatnánk, de a múlt évi záró túra sikerén felbuzdulva a sportkör természetjáró szakosztálya idén is meghirdette a Rózsa-kút túrát. "Enyhe túlzással" úgy is fogalmazhatnánk, hogy csúcsot döntöttünk, mert most 18 résztvevője volt a kirándulásnak és a kutyák száma is a tavalyi duplája, vagyis 2 volt. Amiben nem vetekedett az idei a tavalyival az a hó mennyisége és a hideg volt - tavaly legalább fél méteres havat tapostunk közel -10 fokos hidegben, most havat alig-alig láttunk és sarat tapostunk 2 - 3 fokos "melegben". Pedig ez alkalommal előcsapatunk is volt, akik melegedő tűzzel várták a többieket a Rózsa-kútnál. A séta viszont hó nélkül is remek volt! Nem hiányzott a forralt bor, a narancs, a dió, a szaloncukor és a jókedv sem. A legfiatalabb és legidősebb résztvevő még ajándékot is kapott Nedeliczki János jóvoltából. Így sétáltunk ki az óévből és várjuk az új túrák idejét. Mindenkinek boldog újesztendőt!


Már az első kereszteződésnél, meleg pogácsát kaptunk.


Ez indító lökésnek éppen elég volt,


a réten át máris



az erdő sarkánál jártunk.


Első ellenőrző pont, létszám ellenőrzés.


Pillanatok alatt elértük



a vadaskerti etetőt.


Nem volt ugyan hideg, de a forralt bor jól esett,


erőre kaptunk tőle.



Második ellenőrző pont,


Nagytó kaptató,


és Rózsa-kút.



Ami nem fogyott el


az előbbi megállónál, az


mind előkerült.



Akinek kevés volt a forralt bor, ihatott forrásvizet.


Mikorra a Templomdombról a csapat visszatért,


addigra a tűz is elhamvadt,



így hátat fordítottunk a Rózsa-kútnak.


Mögöttünk az év és az erdő,


visszaértünk a faluba és előttünk az újesztendő.

Fotók: STY



Karácsonyi sportnap - 2011. december 27.

A karácsonyi lazításból való felfrissülés céljából az Erdőkürti Sportkör sakk-pingpong sportnapra hívta kicsiket, nagyokat, és a családokat. Csak kevesen tudtak magukhoz térni az ellazulásból, de azért felnőtt és iskolás korcsoportokban mind sakk, mind pingpong versenyekben sikerült a díjakat kiosztani. A játékokat Boda Károly tanár úr és Proksza Attila vezették, az eredmények rögzítésében Garai Laura volt segítségükre. A mérkőzések között teától és zsíroskenyértől lehetett új erőre kapni. Az értékelésre, az emléklapok és a díjak átadására koradélután került sor. Köszönjük Boda tanár úrnak, Proksza Attilának és Garai Laurának a rendezést, Grósz Mártonnénak, Külkey Eszternek, Havjár Pálnénak a lebonyolításban való közreműködést, a hivatal dolgozóinak a terem és a feltételek biztosítását, a megjelenteknek pedig a versenyekben való részvételt!
























Fotók: STY



Karácsonyi misztériumjáték a templomokban - 2011. december 24.

Sok év óta hagyomány, hogy szentestén az istentisztelet az evangélikus templomban, a mise a katalikus templomban az iskolások rövid karácsonyi játékával kezdődik. Ezen a karácsony estén a Boldogság palotába utaztunk képzeletben. Az Érdeklődés fasoron, a Szerelem utcán, a Szenvedés udvaron, a Tisztánlátás közön, az Elégedettség körúton, a Megbocsátás kőröndön és az Ünnep téren keresztül jutottunk el a Boldogság palotához. Közben az utasoknak volt idő beszélgetni a nagy emberi dolgokról - szeretetről, szerelemről, megbocsátásról, szenvedésről, elégedettségről, ünnepről. A célállomáson, a Boldogság palotában pedig mindenki önmagát találta meg a Kisjézus jászolánál.








Fotók: Havjár Zoltán


Betlehemezés 2011. december 21.



Ezekben a napokban az iskolások házról házra járnak a betlehemmel és karácsonyi jókívánságokat visznek a házak lakóinak. A gyerekek jól megtanulják a szerepeket és szépen előadják a játékot, a háziak pedig kisebb-nagyobb ajándékokkal köszönik meg a bemutatót és a jókívánságokat. A ma leesett kevés hó még karácsonyivá is várázsolta a hangulatot.
(Felvételek: STY)







Nyugdíjasok napja - 2011. december 18.

A községi önkormányzat ebben az évben is - a korábbi évek hagyományaihoz híven - meghívta a nyugdíjasokat egy vasárnap délutáni találkozóra. Ez mindig jó alkalom egy kötetlen beszélgetésre, hiszen itt nem csak a szomszéddal, hanem a falu másik végén elő ismerőssel is lehet találkozni. Jó szokás szerint a polgármester megköszöni az idősek egész évi munkáját, mert bizony erejéhez mérten mindegyik kiveszi részét a közösségi munkákból - legyen szó temető körbe kerítésről, színpad, kemece vagy park építésről. Az idősek pedig örömmel fogadják az önkormányzat által szervezett kulturális műsort, ami után jól esik feleleveníteni az eltelt időszak közös élményeit egy tea és sütemény mellett.


A meghívottak


a művelődési ház nagytermében


gyülekeztek.



A polgármester asszony


köszöntötte


az egybegyűlteket.



Az óvodások


kedves kis


műsora után



Kondella Mirtill fuvolajátékát


hallhattuk.


Az iskola alsósai



az öregek "öreges"


szokásainak állítottak


tükröt.



A gyertyagyújtás után


a Kondella család


előadása következett.



Végül csendes beszélgetés


tea és sütemény mellett.


Áldott Karácsonyt!

Fotók: Havjár Zoltán



Karácsonyi kézműves vásár - 2011. december 17.

Egyre több jel utal arra, hogy Karácsony közel. A jelek egyike a mai karácsonyi hangulatú kézműves vásár volt. A vásár egyik alaptörvénye szerint csak saját készítésű termékek kerülnek a látogató közönség elé. Jó, hogy a művelődési ház nagytermében került megrendezésre, mert eladásra felkínált alkotás és vásárló is volt bőségesen. Meg sem kisérlem felsorolni mennyi mindent lehetett kapni, hiszen még a fényképekre sem fért rá a teljes kínálat. Azt azért remélem, a sokszínűség és a vidám vásári hangulat a felvételekről visszatükröződik!
























Fotók: STY



Híd a Céklás patak felett - 2011. november 17.

És mára már átadásra is került a felújított híd. A tartógerendák közül a legrosszabb állapotban lévő 12 tartó ki lett cserélve újakra (10 db az ökormányzat finanszírozásából, 2 db a vállalkozó hozzájárulása révén), valamint tejesen új burkolatot és korlátokat kapott a híd. Most nagyon szép, reméljük sokáig megmarad ilyen szépnek. Nem kevésbé reméljük, hogy nem 10 - 12 t-s teherautók rohangálnak majd rajta, hanem a gépkocsivezetők lesznek szívesek betartani súlykorlátozást, és a híd szilárdsági szempontból is tartós lesz!








Fotók: STY



Híd a Céklás patak felett - 2011. november 3.

Felújításra kerül a Céklás patak feletti barinai híd. A híd korlátja mát teljesen tönkre ment, a járó felülete is nagyon elhasználódott (lásd felvételek). Az önkormányzat megbízásából most Szlavkovszki Csaba vállalkozó végzi a felújítási munkákat. A korlátok már elkészültek és állnak, a járó rész még felújításra vár, reméljük hamarosan használatba vehetjük!




Fotók: STY



Átadásra került a falu kemencéje - 2011. október 25.

Az építéssel megbízott Budai József és Egri Attila október 25-én átadták a megrendelőnek az elkészült kemencét. A kemence a Faluvédő Egyesület finanszírozásával közösségi használatra készült. Ez azt jelenti, hogy szabályozott körülmények között igénybe vehetik a civil szervezetek, használhatja rendezvényeihez az önkormányzat és nem utolsó sorban a falu lakói baráti összejöveteleikhez. A kemence és a használatához szükséges szerszámok el vannak zárva de kérésre hozzáférhetők. A kemence használat rendje még kidolgozásra vár.




Fotók: STY



Író - olvasó találkozó - 2011. október 17.

Nógrádi Gábor és fia Nógrádi Gergely írók mutatták be könyveiket és beszéltek írói munkásságukról a művelődési házban. A találkozót a megyei könyvtár képviselője nyitotta meg és legelőször a megyei könyvtár által kiírt pályázat díjait, okleveleit adta át a nyertes tanulóknak. Ezt követően bemutatta Nógrádi Gábor írót, aki beszélt életéről, bemutatta néhány könyvét, majd átadta a szót fiának Nógrádi Gergelynek. A bemutatkozások után lehetett vásárolni a kiadott könyvekből, és akik kérték azoknak az írók dedikálták is könyveiket.
















Fotók: STY



Zenenap az iskolában - 2011. október 16.

A zene világnapja hivatalos dátumától ugyan később, de az iskola is megtartotta saját zenenapját. A közös nyitó éneket követően nagyon helyesek voltak a gyerekek, ahogyan előadták kis zeneszámaikat, Daniel atya basszus gitárjához a közönség is csatlakozott. A kis előadók: Futó Annamari, Nagy Bence, Futó Máté, Nedeliczki Dalma, Orgoványi Melinda és Dóra, Pazsiczki Erik sorát a tanárok szépen hangzó darabja zárta. A zene után házi süteményeket és teát élvezhettek a jelenlévők.












Felvételek: Orgoványi Zoltán



És elkészült - 2011. október 13.

Időközben elkészült a pihenőparkban a "Budai - Egri" kemence. Többször be lett gyújtva, először csak egy kevés papírral, másodszorra már néhány darab rőzse is került bele és végül ma, a teljes próbafűtés és próba sütés ideje is elérkezett. Nagyon fontos a fokozatosság, hogy a kiszáradás egyenletes legyen, és a hirtelen távozni szándékozó nedvesség nehogy repedéseket okozzon.


A takaros kis építmény


szemből,


és hátulról.



Ők a fővállalkozók,


és most tesztelik a teljes felfűtést.


Némi igazítás még a szénvonón,



és teljes teljesítménnyel


lehet fűteni.


Reméljük sikeres volt a főpróba!

Fotók: STY



Szépen halad a kemence építés a pihenőparkban 2011. szeptember 23.

Még nincs teljesen kész, de szépen halad a kemence építése a pihenőparkban. Viszont időközben elkészüt a még májusban megrongált ravatalozó előtér. Mint látjuk igen szépre sikeredett.












Fotók: STY


Mekis Péter orgona-diplomahangversenye Budapest, 2011. szeptember 14.



Mekis Péter 1986-ban született. Zenei tanulmányait a váci Bartók Béla Zeneiskolában kezdte. Négy évig énekelt a Magyar Állami Operaház Gyermekkórusában. A budapesti Tóth Aladár Zeneiskola után a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban zongora, szolfézs-karvezetés, orgona és zeneszerzés szakot végzett. 2006-ban orgona szakon felvették a Zeneakadémiára. Egyidejűleg az ELTE zenei tanszékének ének-zene, karvezetés és szolfézstanár szakos hallgatója is. 2005-ben a Budapesten megrendezett Országos Szakközépiskolai Orgonaversenyen 1. díjat nyert, 2009 őszén pedig Lübeckben a Nemzetközi Buxtehude-orgonaverseny középdöntőjébe került. A Kamp Salamon által vezetett Lutheránia ének- és zenekar rendszeres kísérője és continuojátékosa. 2005-től 2009-ig a kelenföldi evangélikus templom orgonista-kántora, 2009 novemberétől pedig a Deák téri evangélikus templom másodkántoraként szolgál. Nyaranként a fóti Evangélikus Kántorképző Intézetben orgonát tanít, 2005-től egyházi kamarakórust is vezet. Több mesterkurzuson vett részt, és számos hazai és külföldi koncerten működött közre mint orgonista, zongorakísérő és mint kórusénekes. (Forrás: Művészetek Palotája, www.mupa.hu)

Péter számtalanszor szolgálta az istentiszteleteket Erdőkürtön is, együtt az Erdőkürti Evangélikus Énekkarral. Mi akik hallottuk énekelni, zenélni, szívből örülünk Péter sikereinek és felemelő érzés volt ott lenni a Művészetek Palotája számtalan hallgatója között, és élvezni orgonajátékát. Köszönjük a szép élményt!












Fotók: STY



Haluskafesztivál - Vanyarc, 2011. szeptember 10.



Az "Együtt Erdőkürtért" Baráti Kör csapata indult a sztrapacskafőző versenyen. Ez már egy összeszokott jó csapat, ezúttal is minden ment rutinosan. Az igény viszont akkora volt a sztrapacskára (választék is volt rendesen), hogy alig bírták szusszal a lányok. Így persze nem sokat láttak az óriási színes kavalkádból. A kézműves soron kézművesek sokasága kínálta portékáját, lehetett kocsikázni és a színpadon pergett a folklór műsor (Csővár, Acsa, Püspökhatvan, Galgagyörk, felsorolni is nehéz hány településről érkeztek fellépők és együttesek). Amíg a lányok ördögien kezelték a haluskaszaggatót, addig az ördög legények boszorkányos ügyességgel győzték le a tűzet okádó sárkányt. Igazi vásári hangulat volt egész nap, aki ott volt láthatta!




























Fotók: STY



"Színes programmal a gyermekekért" 2011. augusztus 29.

Folytatódik a "Színes programmal a gyermekekért" elnevezésű program, melynek keretében ezúttal az óvodások látogattak el Nőtincsre és töltöttek el egy vidám napot a Seholsziget élményparkban. Tettek egy rövid körutat a településen az élmény lokomotívval.








































Fotók: STY



Kemence építés a pihenőparkban 2011. augusztus 18.

Miközben alapjaikra kerültek a készen vásárolt pavilonok, egy kemence építése is megkezdődött a pihenőparkban. Az építkezést szintén a Faluvédő egyesület finanszírozza, a megvalósítást Budai  József, Budai Mihály és Egry Attila vezetik, a munkába természetesen sokan mások bekapcsolódnak. A kemence alapja már elkészült, az építmény maga a tervek szerint - az időjárás függvényében - szeptember közepéig készül el, és ezt követi a kemence kb. fél éven keresztül történő kiszárítása. Az igazi használatbavételre valószínűleg jövő tavaszig várni kell.








Fotók: STY



Új színpad a falunapra - 2011. augusztus 13-ra

Falunapra befejeződött a júliusban kezdett színpad építése. Az idei Palóc Ízek Fesztivál kulturális eseményeinek már az új színpad adott helyet - ezt a falu lakossága a  helyszínen megtapasztalta.




Fotók: Havjár Zoltán



Pavilonok alapozása a pihenőparkban 2011. július 23.

A Faluvédő Egyesület megkezdte a pihenőparkba szánt pavilonok fogadásához az alapozást. Két pavilon telepítését tervezik, a pavilonok 2 x 2 m-esek, 8 - 8 személyesek. Az építményeket készen vásárolja az egyesület, és az előkészítés alatt lévő alapokon lesznek összeállítva.










Fotók:STY



Színpad a művelődési ház udvarán - 2011. július 22.

A falunaphoz eddig minden évben valamelyik közeli település mozgatható színpadát bérete az önkormányzat. Az idén a testület elhatározta, hogy állandó, fix színpadot építtet, mert az előzetes számítások szerint a bérleti díj árából az építkezés néhány év alatt megtérül. A munkálatok elkezdődtek, hiszen közeleg a falunap ideje és a színpadnak akkora készen kell lennie. Az anyagot az önkormányzat biztosítja, de a kivitelés nagyrészt társadalmi munkában történik. Köszönet azoknak, akik ebben a munkában ellenszolgáltatás nélkül részt vesznek!







Fotók: STY



Kürtök találkozója - Hejőkürt, 2011. július 9.

A Kürt nevű települések találkozója a rotációs elvnek megfelelően ebben az évben Hejőkürtön volt. Az erdőkürtiek kulturális műsorral, focicsapattal vettek részt a találkozón.


A hely,


ahová


megérkeztünk.



Jó irányban haladunk.


Egy könnyű szendvics,


és a csapat készen áll.



Mérkőzés kékekkel,


narancssárgákkal,


zöldekkel.



Az erdőkürti "Pávakör",


és néhány


mozzanat



műsorukból.


Díjkiosztás,


és a jól megérdemelt sör.

Fotók: Papp Rita és Czeba József


<< VISSZA A KEZDŐLAPRA