2010. I. félév






Tanévzáró, ballagás - 2010. június 19.


A tanévzáróhoz az iskola udvarán készülődtek.


Az elsősök köszöntötték az egybegyűlteket.


A tanévet az iskola igazgatónője értékelte,



majd a jutalmazás következett kicsiknek,


nagyobbaknak.


Az idén is átadásra került a nagymama díj.



A díjak után a hetedikesek búcsúztak a ballagóktól,


a nyolcadikosok pedig az iskolától.


Még egy apró útravaló az igazgatónőtől, és ballagás.

Fotók: Havjár Zoltán



Gála - 2010. június 13.

A tanévzáró előtt egy héttel az iskolások egy gálaműsor keretében mutatják be az elmúlt tanévben tanult táncokat, verseket, mondókákat, dráma előadásokat, zeneszámokat. Ez mindig egy falut megmozgató kulturális esemény. A gyerekek heteken át készülnek rá, a falu lakói pedig hetekig beszélnek róla.


A művelődési ház nagyterme mint mindig, most is megtelt.


A műsor  előtt a gyerekek tanáraikat köszöntötték.


A bemutató a felsősök nyitó táncával



indult.


Az alsósok énekóra slágereit


furulya előadás követte.



A gyermektáncok után


fuvola zongorakisérettel, majd


kicsi ólomkatonák meneteltek Katona Klári slágerére.



A drámások


a "Fába szorult hernyó"


történetével ismertették meg a közönséget.



A testvérpár ritmusos talpalávalót adott elő,


utánuk a lányok szlovák - magyar dalokat


és táncokat mutattak be.



Zongora darab,


furulya


és szlovák gyermek játékok.



Ismét egy szlovák tánc


az iskolai hagyományőrzők előadásában,


és végezetül egy közös záróének.

Felvételek: Havjár Zoltán


                 

Visegrád - iskolai kirándulás 2010. június 10.

A jobb oldalon meghirdetett programba kaptak betekintést az erdőkürti iskolások, akik június 10-én látogattak Visegrádra. Az egész napos kirándulás során ízelítőt láthattak a lovagi torna bemutatóiból, majd különböző kézműves foglalkozások részesei lehettek.
Az eseményekről a lenti felvételeket Herczeg Anna készítette.










 

Sakk diákolimpia - országos egyéni döntő (2010. június 04, 05, 06.)

Az Országos Diákolimpia egyéni döntője az idei tanévben Debrecenben került megrendezésre 2010. június 4, 5, 6-án. Nógrád megyét iskolánkból 4 tanuló képviselte.
Nagyon erős volt a mezőny, hiszen az országos döntőre minden megyéből a legjobbak, a megyebajnokok juthattak el. Már ez nagyon szép teljesítmény idáig eljutni. Minden megyét a 4 korcsoportban összesen 8 versenyző (4 lány, 4 fiú) képviselte. A 8 versenyzőből 4 erdőkürti volt. Ehhez a teljesítményhez csak gratulálni lehet iskolánk tanulóinak. (Beszámoló: Boda Károly felkészítő tanár)


Úton Debrecen felé az elengedhetetlen sakktáblával.


Az ébredő város.


A megyét képviselő 8 versenyző közül 4 erdőkürti.



Itt már pontokért megy a játék.


A mérkőzők sokadalma.


A csapat családtagokkal megerősítve.

Felvételek: Kondelláné Szvetlik Szilvia



Ballagás az óvodában - 2010. június 04.


Bizony, mi megnőttünk,


és elhagyjuk az óvodát.


A kisebbek búcsúztatnak.


Útrakészen az óvodából az iskola felé - szeptemberben már iskolás leszek.
(Felvételek: Budai Tibor, óvoda: STY)




Gyermeknap az iskolában 2010. május 28.


Az iskolai gyermeknapot hagyományosan a nyolcadikosok szervezik. Előre kigondolják a feladatokat a játékos vetélkedőkhöz és csapatokba osztják a többieket. Minden csapatnak van egy idősebb vezetője, kapnak egy útlevelet és forgószinpad-szerűen mennek helyszínről helyszínre. A feladatok teljesítéséért pontokat kapnak melyeket a végén összesítenek, és így határozzák meg a csapatok helyezéseit.


Egy utolsó, rövid megbeszélés,


és következik a játékszabályok ismertetése.


Én egy fehér öves szék-gyorsuló vagyok.



Arcfestészet,


és híres emberek felismerése.


Jaj, ne csináld már!



Tökéletes borotválást kérünk!


Ügyesen, sehol nem érhet hozzá!


Etessük meg a madárkát!



Kerékpár ugratás,


kártyavetés,


a szomjazóknak tea.



Közben megjöttek az óvodások is.


Ovisok, ezt csináljátok utánam!


Mi is szeretünk a rúdon lógni,



hintázni.


Nekem ez a zene túl hangos.


Kicsik és nagyok között népszerű a firkafal.



Gyorsan elrepült az idő, mehetünk vissza az óvodába.


A tiéden mi szól?


Számoljuk össze a pontokat!



Közben ránk mosolygott a zsíroskenyér.


Tízórai szünet.


Zsíros és vajas kenyér



zöldségekkel, piros arannyal.


Jöhet az eredményhirdetés.


Ráadásnak: erkélyjelenet a Rómeó és Júliából.



Egy modern Júlia


így viszonozza


a neki szóló udvarlást.











Júlia voltam.


Önfeledten, vidáman, játékosan telt el a gyermeknap.
(Fotók és beszámoló: STY)



Eső (2010. május 17.)

A több napos szakadatlan esőzés után május 17-én reggelre megteltek a patakok, víz alatt álltak az alacsonyabban fekvő kertek, rétek. Ez a májusi eső akkor érne aranyat, ha megszűnne esni.




Fotók: STY


 

Anyák napja (2010. május 2.)

Mint hagyományosan, május első vasárnapján az édesanyákat köszöntötték az óvodások és iskolások.


A csokor az édesanyákat köszönti.


Az óvoda vezetője üdvözölte az édesanyákat.


Verssel, tánccal, dallal köszöntöttek az óvodások.



Az óvodásokat a kisiskolások


versei


és jókívánságai követték.



Tánc, és tánc közben


az anyukák apró ajándékot kaptak.


A köszöntést a végén az óvoda vezetője zárta.

Felvételek: Orgoványi Zoltán



Járda felújítás a temetőben (2010. április 28.)

A temető járdáját igencsak megkoptatta az idő. Felülete szétporladt, a nagyobb esőzések és a tavaszi hóolvadás rendszeresen ráhordta a talajt és így gyakran kellett sárban járni. Mivel a betonréteg még elég vastag, a legjobb helyrehozatali módszernek szegélyek kiépítése és egy aszfaltréteg felvitele látszik. A kivitelezésre beszerzett árajánlatok legolcsóbbika is jóval egy millió felett volt. A legutolsó testületi ülésen Nyári József vetette fel, hogy a szegélyezést akár társadalmi  munkában is meg lehetne csinálni. A felajánlást tett követte, ő és néhány segítőtársa megszervezte a munkát, az anyagot az önkormányzat biztosította. Nézzük meg, jó cél érdékeben mennyien hajlandók szerszámot fogni! Nagyon jó kezdeményezés volt, több ilyen kellene! Köszönjük minden közreműködőnek!












Fotók: STY


 

Sakk diákolimpia - országos csapatverseny (2010. április 24.)

Várakozáson felül, jól szerepeltek versenyzőink az országos diákolimpia csapatdöntőjén Szombathelyen.

Orgoványi Melinda     5 pontot szerzett,
Ferenczi  Evelin           4 pontot szerzett,
Orgoványi Dóra          2,5 pontot szerzett.

A csapat így összesen 11,5 pontott szerzett és ezzel az összesítésben a 14. helyet foglalták el. Csoportjukban 22 csapat indult, tehát a középmezőnyben végeztek. (A beszámolót Boda Károly felkészítő tanár, a felvételeket Orgoványi Helga készítette.)


Esti edzés kicsiben a szálláson.


A csapat a verseny előtt.


Játék, mostmár nagyban.



Ebben az óriási tömegben,


mi hárman, erdőkürtiek.


A hazafelé út.

Fotók: Orgoványi Helga.



Erdélyi vendégek Erdőkürtön (2010 április 5.)

Mint a Kürtölőből értesülhettünk róla, az erdélyi Tibód, Oroszhegy és Szentkirály településekről érkeztek hozzánk vendégek, akik egyhetes kiránduláson vesznek részt Magyarországon és ennek első állomásaként látogattak el Erdőkürtre. A kürtiek nagyon készültek fogadásukra, hiszen tavaly nyáron a kürtiek voltak Erdélyben egy 5 napos kiránduláson és ez alatt az idő alatt ők voltak a szállásadók, tehát most barátok érkeztek ide. Az itthoniak felöltötték a szépen hímzett régi ruhákat és a hagyományos kürti népviseletben fogadták a vendégeket. A találkozóra eljöttek az erdélyi kiránduláson szintén részt vevő békésszentandrási és békéscsabai ismerősök, barátok is.


Népviseeltbe öltöztek a kicsik,


a lányok,


az asszonyok



és a legények is.


Mire az autóbusz megérkezett,


addigra szépen felsorakozva



pogácsával és pálinkával


fogadták


az érkező,



kissé talán fáradt,


de mégis jókedvű,


kedves vendégeket.



A kölcsönös üdvözléseket követően


a Székely- és a Magyar Himnusz után, Budai Juli


és a polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.



Az üdvözléseket megköszönték a vendégek,


majd Bagi Anett


és Budai Józsefné üdvözlő verse következett.



A vacsorát a népviseletbe öltözöttek


szolgálták fel.




                              A hangulatos vacsorát közös hálaadó énék zárta. Nem maradt más  hátra, mint a vendégek beosztása a szállásadókhoz, majd mindenki elfoglalhatta  szállását és készülődhetett az esti bálra.


A bál nyitásaként


a vendégek énekeltek,


táncoltak



hegedűre és tangóharmonikára.


A táncosok után a legények nótáztak


mindenki nagy tetszésére.



A báli zenét  Vass László és  Péter Dénes szolgáltatta,


a hangulat pedig fergeteges volt


egészen éjfél utánig.

Fotók: Proksza Attila


 

Sakk diákolimpia - csapatversenyek (2010. március 20.)

Az erdőkürti csapatok Nógrádmegyeren a megyei olimpián ismét jól szerepeltek.

I. helyen végeztek az alsós lányok.
    A korcsoportban öt csapat vett részt a versenyen, az erdőkürti csapat 10,5 ponttal lett győztes.
    A csapat tagjai: Orgoványi Melinda
                            Ferenczi Evelin
                            Orgoványi Dóra

III. helyezést értek el a felsős lányok.
        Ebben a korcsoportban is 5 csapat indult, lányaink 5 pontot szereztek.
        A csapat tagjai: Kondella Mirtill
                                Osztroluczky Edit
        Sajnos a csapat harmadik tagja nem jött el a versenyre.

IV. helyen végeztek a felsős fiúk.
        A korcsoportban 6 csapat indult, az erdőkürtiek 11,5 pontot gyűjtöttek. A verseny igen szoros volt, az első helyezett 12,5 ponttal győzött, nekünk 1 ponttal volt kevesebb. Ha még 1,5 pontot                 szereztünk volna, akkor elsők vagyunk.
        A csapat tagjai: Szlavkovszki Norbert
                                Németh Ádám
                                Czeba Péter
                                Bratkovics Gergő

IV. helyen végeztek az alsós fiúk is.
        Ők most egy kicsit halványabban szerepeltek. 10 pontjuk volt, 4 ponttal maradtak le az első helyezettől. Ebben a korcsoportban 7 csapat indult.
        A csapat tagjai: Futó Máté
                                Petrás Mátyás
                                Proksza Manó

Az első helyen végzett alsós lánycsapat részt vehet az roszágos versenyen, amely Szombathelyen lesz megrendezve április 23. 24. és 25-én. (A beszámolót Boda Károly felkészítő tanár, a felvételeket Proksza Attila készítette.)


A kezdetek.


Munkában az


alsós lányok.



Díj átadás


és a közös öröm.


A felsős lányok mérkőzés közben,



a díj átvételekor,


és büszkén az oklevéllel.


Nagyon derekasan küzdöttek



a felsős fiúk,


és azért szépen teljesítettek


az alsós fiúk is.

Fotók: Proksza Attila


 

Nemzeti ünnep - 2010. március 15.

A hideg, szeles idő ellenére a falu lakossága együtt emlékezett és koszorúzta meg a Petőfi szobrot a nemzeti ünnepen.


Az ünnepség a Művelődési Házban kezdődött


az iskola igazgatónőjének ünnepi beszédével.


A megemlékezést az óvodások köszöntője követte,



majd az iskolások adtak


szép, színes


műsort.



Az ünnepséget a Petőfi szobor megkoszorúzása követte.


Az ünneplők nótázva vonultak az iskola udvarába.


A falu nevében a polgármester,



az iskola nevében az igazgatónő


helyezte el a megemlékezés koszorúit


a Petőfi szobor talapzatához.

Fotók: STY


 

Sakk diákolimpia - 2010. március 12.

Ismét sikeresen szerepeltek az erdőkürti tanulók a Karancslapujtőn megrendezésre került XIII. Gordos Rezső sakk emlékversenyen és megyei egyéni diákolimpián. A 8 első helyezésből hármat erdőkürti tanuló hozott el.

I.  helyezettek:
        Lány I.    korcsoport – Orgoványi Dóra (6 pont)
        Lány II.   korcsoport – Orgoványi Melinda (6 pont)
        Lány IV. korcsoport – Kondella Mirtill (7 pont)
Nagyon szépen versenyzett Kondella Mirtill, aki 7 mérkőzésből 7-et megnyert. Ezzel a teljesítménnyel immár negyedszer jut el az Országos Egyéni Diák Sakkolimpiára. Dicséretet érdemel a két Orgoványi kislány teljesítménye is. Ha így folytatják, 8. osztályos korukra utolérhetik, Dóra akár le is hagyhatja Mirtill teljesítményét. Ők hárman jogot szereztek, hogy részt vegyenek Debrecenben a 2010. június 4-6-án megrendezésre kerülő Országos Egyéni Diák Sakkolimpiai Bajnokságon. Karancslapujtőn egy gyönyörű kupát, arany érmet, oklevelet és tárgyjutalmat nyertek.

II.  helyezettek:
        Fiú I.  korcsoport – Nagy Bence (5 pont)
        Fiú II. korcsoport – Futó Máté (6 pont)
Ők ezüstérmet, oklevelet és tárgyjutalmat kaptak

III. helyezettek:
        Lány II.  korcsoport – Ferenczi Evelin (5 pont)
        Fiú  III.  korcsoport – Balázs Zefir (5 pont)
Bronz érmet, oklevelet és tárgyjutalmat kaptak.

VI. helyezett:
        Fiú III. korcsoport – Bratkovics Gergő (4 pont)
Oklevél díjazásban részesült.

Az iskolák közötti versenyben ismét a második helyen végeztünk. Karancslapujtő lett az első. Ők 90 pontot gyűjtöttek, nekünk 85,5 pontunk lett. Több tanulónk ilyen-olyan indokkal lemondta a versenyen való részvételt, így hiányos létszámmal utaztunk a versenyre. Ha minden korcsoportban teljes létszámmal indulunk, simán elhozzuk a kupát.
Még két különdíjat is kaptak tanulóink. Kondella Mirtill 8. osztályos tanulónk azért kapott különdíjat, mert a 8 év alatt minden versenyen részt vett és a legsikeresebben szerepelt. Bratkovics Zoltán 1. osztályos tanulónk azért kapott különdíjat, mert az összes versenyző közül ő volt a legfiatalabb és élete első versenyén már is 2 pontot szerzett.

A versenyen részt vett valamennyi tanuló ajándékot kapott.

Az eredményekről Boda Károly felkészítő tanár számolt be, a verseny pillanatfelvételeit és a díjazottak fotóit Kondella Szibillának köszönhetjük.






Fotók: Kondella Szibilla



Még mindig farsang, ezúttal az óvodában - 2010. február 18.

A hivatalos határidőt ugyan átléptük, de senki ne modja meg nekünk mikor rendezzünk jelmezbált. Egyáltalán nem az időponton múlik, hogy szép jelmezekbe öltözzünk és jól érezzük magunkat. Mi pedig ezt tettük, íme:


Találd ki, ki és mi vagyok!


Én pillangó,


a három testőr egyike,


tündérlány,


és én varázsló vagyok.


Ismered az állatokat?


Akkor engem is megismersz!


Én a király vagyok,


én a pókember,


de ki vagyok én?


A kalózok mi vagyunk.


Egy fiú- és egy lánypillangó.


Erős és rettenthetetlen!


Kirakózzak,


vagy inkább táncoljak?



Most már ugye felismertek


bennünket?


Így múlt el a mi karneválunk.

Fotók: Máthé Ágnes



Erdőkürti harangszó a rádióban

Március 8, és 13-án a Kossuth Rádióban, délben az Erdőkürti Evangélikus Templom harangja szólal meg. Ebből az alkalomból idézzük fel mit tudunk a templom és a harangok történetéről.

Az 1876. január 2-án Acsán tartott egyházi közgyűlés jegyzőkönyve a következőképpen írja le a templomépítés körülményeit:
"Erdő-Kürth 1686 táján Buda bevétele után telepíttetett meg s azóta az evangélikusok mindig az acsai lelkész szolgálatával élnek. 1786-ban II. József császár parancsa folytán Kürth, mint rendes fília Acsához csatoltatott. Az ekkor épült iskolába tanítót hívott.
A tornyos templom 1786. évben néhai Méltóságos Báró Hellenbach György által kőből építtetett; 1834-ben 2 öllel meghosszabbíttatott és újra befedetett, néhai Nagyméltóságú Gróf Stainlein özvegye született Báró Hellenbach Zsuzsanna ő excellenciája bőkezűségéből s a hívek adakozása folytán. Hossza 8 öl, szélessége 3 öl. Van benne téglából épített oltár, melyet az egyház által 1869-ben szerzett, a felfeszített Krisztust ábrázoló kép díszít. (Festette: Menyői Török Ede váczi festész, aranyozott keretét készítette néhai Ljeszkovszky György, helybeli kályhás).
A torony a templommal egyszerre építtetett kőből. Van 3 harangja." (Szerkesztői megjegyzés: az eredetileg 1792-ben, 1823-ban és 1844-ben öntött harangok helyett időközben újak készültek.)

Jelenleg a toronyban lévő harangok:

            A nagyharang
                  Felirata:  AZ ERDŐKÜRTI EV. EGYHÁZ. HIVEK                          
                                ÖNTÖTTE HÖNIG F. ARADON 1905.
                                „A FÖLDÖN BÉKESSÉG”

            A közepes harang
                  Felirata:  5002. SZ. ÖNTÖTTÉK:
                                SELTENHOFER FRIGYES FIAI
                                HARANGÖNTÖK SOPRONBAN. 1926.
                                „DICSŐSÉG A MAGASSÁGBAN ISTENNEK!”
                               A hátoldalát búzakalászokkal körülölelt szőlőfürt és kehely díszíti.


            A kis harang
                  Felirata:  5003. SZ. ÖNTÖTTÉK: SELTENHOFER FRIGYES FIAI
                                SOPRONBAN. 1926.
                                „ … AZ EMBEREKHEZ JÓ AKARAT!”
                               A hátoldalán búzakalász koszorúval ölelt koronás címer látható.


Fotók: STY



Farsang - 2010. február 13.

Az iskolások szombaton délután tartották farsangi báljukat. A bál, mint hagyományosan a felsősők nyitótáncával kezdődött, ezt követte a kicsik tánca. Közülük mindig lehet szavazni a legszebben táncolókra. A táncokat a jelmezesek bemutatkozása követte. Az idén is nagyon szép, ötletes, jól kidolgozott jelmezeket láthattunk, öröm volt nézni őket. Zsűri értékelte a jelmezeseket, de a közönség is szavazhatott és a kettő alapján alakultak az eredmények.


A felsősök


palotást táncoltak


nyitásként.



A nagyokat a


kisebbek


követték.



Ők táncoltak legszebben,


a második legtöbb szavazatot elérők,


valamint ez a két helyes kislány harmadikokként,



a közönség szavazatai alapján.


Az energia pótlására volt szedvics és tea.


Már a jelmezbemutatóra gondolok!



A jelmezek pedig, röviden összegezve szépek,


ügyesek,


vidámak voltak.



Akadt itt vadász,


margaréta,


indián lány,



nyuszi répával (megosztott, csoportos harmadik díj!),


királynő (egyéni megosztott harmadik helyezés!),


és pillangó is.



Csoportosban a retro táncosok lettek az elsők,


az iker boszorkák a másodikok,


a kalózok megosztva a harmadikok.



Egyéniben Nils Holgerssoné lett a fődíj.


a második díjat a gólya a kéményen kapta,


a harmadikat pedig a kéményseprő (a királynővel megosztva).

Fotók: Havjar Zoltán.

  

Civil szervezetek éves közgyűlései - 2010.

A civil szervezetek, nevezetesen az Erdőkürti Sportkör, a Faluvédő Egyesület és a Művelődési Kör február 12-én tartotta éves közgyűlését. A három szervezet már több év óta hagyományszerűen együtt tartja közgyűlését, miután a tagok minimális eltérésekkel mindhárom szervezetnek tagjai. A korábbi években a közgyűlés márciusban volt, viszont két indok is a korábbi időpont mellett szólt. Az egyik és legfontosabb, hogy a legjelentősebb pályázatok beadási határideje február végével záródik és ezekhez közgyűlés által jóváhagyott beszámolókra van szükség. Az sem lényegtelen, hogy a pályázatokban vázolt terveket a tagság megtárgyalja és jóváhagyja. A másik gyakorlatias indok, hogy márciusban már beindulnak a tavaszi munkák és bizony sokkal nehezebb a közgyűlések megszervezése mint a téli időszakban. Mindhárom civil szervezetben a legfontosabb napirendi pontok az elmúlt év tevékenységéről szóló beszámolók, az elmúlt év pénzügyi beszámolói és 2010. év terveinek megvitatásai voltak. (A fotókon az elnökök beszámolói alatt készült pillanatképek láthatók.)




Fotók: STY



Diákolimpia - 2010.


Folyik a gyerekek felkészítése a sakk diákolimpiára. A foglalkozásokra csütörtökönként a kultúrházban jönnek össze a versenyre készülők. A képeken a szakosztályvezető, felkészítő tanár pihenés képpen szimultánt  játszik négy sakkozóval.




Fotók: STY


  

Vasárnapi teadélutánok (az első összejövetel: január 10.)

Az "Együtt Erdőkürtért" Baráti Kör, a Faluvédő Egyesület  és a Művelődési Kör közös szervezésében ebben az évben is elindultak a tea kóstolással egybekötött filmvetítések a könyvtárban. Az összejövetelek  vasárnaponként 14 órakor kezdődnek, melyekre ezúttal is szeretettel várják az érdeklődőket a szervezők. A vendégek minden vasárnap, a föld valamely távoli, teatermelő vidékéről  (Kína, India, Vietnam, Sri-Lanka, Indonézia, Japán, stb.) származó, más-más tea ízét élvezhetik, egyben megismerhetik a különböző teafajtákat, az elkészítés módjait és a teaivási szokásokat. A teához sütemény is jár, teaivás közben pedig beszélgetnek, majd megnéznek egy, a falu életével kapcsolatos filmet. Az összejövetelek időtartama kb. 2 óra, programjuk a következő:

Dátum A filmek címe A filmek tartalma
   2010. január 10.      Erdőkürti gyermek- és ifjúsági tábor – 2008.
                          I. rész
  A 2008. évi IX. Honismereti tábor felvételei.
   (Tábornyitás, tanulmányi kirándulás - Acsa, Püspökhatvan,
   régi ételek: gombóc, núdli, derelye, vetélkedők, záróműsor.)
   2010. január 17.      Erdőkürti gyermek- és ifjúsági tábor – 2008.
                          II. rész
  A 2008. évi IX. Honismereti tábor felvételei.
  (Cselédek élete régen, ecskendi kirándulás, Praki-barlang.)
   2010. január 31.    Palóc Ízek Fesztiválja – 2009.    A 2009. évi falunap eseményei.
   2010. február 07.    Gála – 2009.    Az iskolások 2009. évi gálaműsora.
   2010. február 14.    Erdőkürti gyermek- és ifjúsági tábor – 2009.
                           I. rész
   A X.Honismereti tábor felvételei (nemzetiségi hitélet,
   külterületi földrajzi nevek, paraszti életvitel, régi ételek - sztrapacska).   
   2010. február 21.    Erdőkürti gyermek- és ifjúsági tábor – 2009.
                           II. rész
   A X.Honismereti tábor felvételei (tánctanulás, kiszebábu-, csutkababa készítés,
   egri kirándulás, kézműves foglalkozások, vetélkedők, záróműsor).
   2010. február 28.    Fazekasság
   (Népszokások, hagyományok sorozat)
   A fazekas mesterség bemutatása a korongozástól a díszítésen keresztül
   a terrakotta és a mázas égetésig 3 lemezen.

Fotók: STY

<< VISSZA