2009. I. félév






Megújult a könyvtár és a házasságkötő terem. Aki még nem látta, feltétlenül nézze meg a valóságban: a könyvtárat lehetőleg olvasóként, a házasságkötő termet pedig, leginkább házásságot kötőként.








Fotók: Havjár Zoltán


Vár - Csővár - 2009. június 27.

Már több mint egy hete vége az iskolának és a gyerekek, a korábbi évektől eltérően, még együtt vannak, közös sportolásra is kaphatók (Ehhez az is hozzájárul, hogy néhányan a jó tanulmányi eredményükért igen hasznos ajándékot, kerékpárt kaptak. Dícséret a szülőknek!). A futballpálya szinte minden délután lát focizókat, a kerékpározók pedig a minap, egy kellemes túrát tettek a csővári "Sinkar" tóhoz. Sajnálhatja, aki nem csatlakozott!


Gyülekező a szokott helyen.


A mezőny kissé széthózódott, de Csővár megvár.


Ez a tó vonzotta a kerékpárosokat.



A főfelügyelő. Tőle lehet horgászjegyet kérni.


Tavi jelenség: kerékpáros dicsfény.


Most éppen beugarhatnék, meggondolom.



Győzelem - sikerült összecsomagolódnunk!


Kicsomagolva: a vízköpő,


a stoppos kislány.

Fotók: Havjár Zoltán



Pályázaton nyert az önkormányzat egy 9 személyes kisbuszt. A régi személykocsi garázst ezért meg kell növelni, hogy az új jövevény elférjen.


Neki kell a nagyobb hely.


Az építésvezető határozottan felfelé tekint.


A brigád most hirdeti meg a munkaversenyt.

Fotók: Havjár Zoltán


Évzáró és ballagás az iskolában - 2009. június 20.

Ebben az évben is elérkezett a tanévzáró és a ballagás ideje. A ballagás előtti hét mindig lázas készülődés az ballagóknak. Utolsó simítás a ballagási tablón, búcsúbeszéd megfogalmazása, dalpróbák, és persze a szerenádok. Ilyenkor sorra járják tanáraikat és mindenkitől külön-külön elköszönnek.


Szerenád az osztályfőnöknek.


Az osztályfőnökkel a rózsalugas előtt.


Ők az elballagók:





Az iskola június 20-án zárta a tanévet.


Az iskola udvarán gyülekeztek az ünneplők.


Az iskolások a Petőfi szobor előtt sorakoztak fel.


A nyolcadikosoknak jutott a "díszemelvény".



Az elsősök köszöntötték az összegyűlteket.


Az igazgatónő jutalmazta a kicsiket,


és a nagyokat, érdem szerint.



A "Nagymama Díj" átadása.


A hetedikesek búcsúznak a ballagóktól.


A ballagók köszönetet mondanak az iskolának, a tanároknak.



Az igazgatónő búcsúzik a nyolcadikosoktól.


Köszönet az iskolát segítőknek!


Kezdődhet a ballagás.

Fotók: Havjár Zoltán


Szentendre kürti szemmel - 2009. június 16.

A tanév végeztével a tantestület és az óvoda dolgozói kihelyezett ülést tartottak Szentendrén, ahol az alábbi határozatok születtek:


Ezt megúsztuk.


Szetendrei utcakép.


Panorámakép a Dunával.



Van nekünk egy nagyon jó kis sofőrünk ...


Hogyan tovább?


Harangláb.



Nagyszüleink iskolája.


Mi lenne, ha itt megszállnánk?


Utcarészlet.



Hangulatos házak.


Ez még válóok lehet ...


Falusi hierarchia.



Régi méhkasok.


Zsúpfedeles házacska.


Az ott már Kürt?


Váctól a skanzenig ...











Fotók és beszámoló: Havjár Zoltán


Gála - 2009. június 14.

Régi, szép hagyomány, hogy a tanévzárót megelőző héten az iskola tanulói a "Gálán" mutatják be mindazt, amit az elmúlt tanév során, a tananyagot meghaladóan elsajátítottak. Ilyenkor szerepelnek a felsősök és az alsósok, nem maradhatnak ki a hagyományőrzők és a drámások sem. Van itt tánc, zene, játék, vers és próza, szlovákul és  magyarul. Ezt a seregszemlét a falu lakói minden évben nagyon várják és azzal köszönik meg a gyerekek és tanáraik munkáját, hogy zsúfolásig megtöltik a kultúrház nagytermét úgy, mint az idén is. Köszönet a gyerekeknek és a tanároknak a szép előadásért!


A gála a felsősök reneszánsz körtáncával indult.


A nyitótáncot Dalma zongorajátéka követte.


Erik a szlovák szavalóversenyen díjazott versét mondta el.



Mirtill fuvolajátékát Dalma kísérte.


A legkisebbek az énekórák "slágereit" adták elő.


A 7. - 8. osztályosok ritmikus gimnasztikával leptek meg.



Itt szlovák gyermekjátékokat láthatunk.


Manó klarinétozott,


Dalma és Erik lendületes salsát táncolt,



Melinda és Gergő furulyáztak.


A drámások fergeteges előadása a  hazug kisegérről szólt.


Pünkösdölő.



Hunor, a Radnóti szavalóverseny legfiatalabbika.


Zefír és Péter furulyajátékát ...


Milán klaritnét-előadása követte.



Dalma, a Radnóti szavalóverseny győztese.


A Hagyományőrzők békési szlovák tánca után ...


a finálét valamennyien közösen adták elő.



A Faluvédő Egyesület elnöke a tanárok munkáját méltatta,


majd a gyerekek virággal köszöntötték őket.


Volt mindez, a falu lakóinak legnagyobb örömére.

Fotók: Havjár Zoltán


Egy kis iskola a nagy Budapesten - 2009. június 10.

Intézményünk tanulói idén a fővárosba látogattak a tavaszi kirándulás keretében.
A létszám (!) miatt két autóbuszt kellett igénybe vennünk; ez egyúttal lehetőséget adott arra is, hogy az életkori sajátosságokat figyelembe véve külön programot szervezzünk a 7-8. osztályosoknak illetve a náluk kisebbeknek. Utóbbiak a délelőttöt az Állatkertben töltötték, ahol rendkívüli természetismereti órán is részt vettek. Az „érettebbek” ezalatt a Terror Házát keresték fel, megismerkedve két elnyomó diktatúra nem is annyira különböző módszereivel és eszköztárával.
Délután ismét egyesült a két csapat, ezúttal a 120 éves Fővárosi Nagycirkusz látta vendégül tanulóinkat. A jótékonysági előadás fő védnökei Szekeres Adrienn és Mága Zoltán voltak, akik maguk is felléptek, énekkel és hegedűjátékkal szórakoztatták a gyerekeket. Természetesen hagyományos cirkuszi elemekben sem volt hiány: artistáknak, erőművészeknek, zsonglőröknek és állatidomároknak tapsolhattunk, a jó hangulatról pedig egy kitűnő bohóc gondoskodott, akiről az is kiderült, hogy kötéltáncosnak sem éppen utolsó.
Az ügyesebbek előadás előtt és után autogramra vadásztak, sőt néhányuknak még közös fotót is sikerült készíttetniük a művészekkel.
A cirkuszból kilépve egy kiadós eső mosta le rólunk a nap porát, de a jó kedvet már ez sem tudta  tönkre tenni.









Fotók és beszámoló: Havjár Zoltán


  
Drótszamár és csobbanás

E két dolog elég nehezen összeegyeztethetőnek tűnik, ám a Sportkör legújabb „szakosztálya” mégis megvalósította: leendő hableányaink és delfinjeink ugyanis biciklivel járnak át úszni és vízilabdázni az acsai tanuszodába.
Kétségtelen, hogy a vállalkozás megdolgoztatja az ember izmait, de a ragyogó hangulat és önfeledt szórakozás feledteti a fáradalmakat. Iskolánk legelszántabb tanulói hetente kétszer (kedden és pénteken) teszik meg a távot, és a létszám nem csökken, sőt, növekszik. Örvendetes, hogy a számítógép és a sport egyenlőtlen harcából ezúttal Dávid kerül ki győztesen…
A kilométerfalók nyáron sem pihennek, várják további gyerekek és vállalkozó kedvű felnőttek csatlakozását.
Gyere el Te is, MERT MEGÉRDEMLED!


Indulás a buszmegálló elől.


Az emelkedő előtt.


A célállomás.



Egyből a medencében.


A vízenjáró.


Játék kifáradásig.

Fotók és beszámoló: Havjár Zoltán


Tájékoztató adatok az Európai Parlamenti választáson leadott szavazatokról

Szavazóköri eredmények

Összesített adatok Erdőkürt településen (a szavazókörök 100,00 %-ának adatai alapján)


A névjegyzék zárásáig a
névjegyzékbe felvett
választópolgárok száma


A szavazás napján a
névjegyzékbe igazolás alapján felvett
választópolgárok száma


Választópolgárok
száma a szavazás
befejezésekor


Visszautasított
választópolgárok
száma

Szavazóként
megjelentek
száma

A

B

C

D

E

451

4

455

2

210 (46,15 %)

 

Az urnában levő
szavazólapok
száma

Eltérés a szavazóként
megjelentek számától
(többlet:+ / hiányzó:-)


Érvénytelen
szavazatok száma
 


Érvényes szavazatok
száma
 

F

G

H

I

210

0

2 (0,95 %)

208 (99,05 %)

 

Sorsolt sorszám

A listát állító párt(ok) neve

Kapott érvényes szavazat

%

1

FIDESZ-KDNP

132

63,46

2

SZDSZ

3

1,44

3

MCF ROMA Ö.

0

0,00

4

MUNKÁSPÁRT

0

0,00

5

MSZP

20

9,62

6

JOBBIK

38

18,27

7

LMP-HP

2

0,96

8

MDF

13

6,25

(Forrás: Országos Választási Iroda)


Novohradské lipky (Nógrádi hársfácskák - 2009. június 7.)

Ezzel az elnevezéssel rendezték meg immár második alkalommal Nógrád megye szlovák nyelvet tanító iskoláinak találkozóját és versenyét. Idén Alsópetény volt az esemény házigazdája.
Erdőkürtöt népes delegáció képviselte (15 fő), melyben a másodikostól a nyolcadikosig minden korosztály szerepelt.
A délelőtt folyamán a résztvevők előbb rövid kulturális programot mutattak be (iskolánként 8-8 percben), majd a festői környezetben elhelyezkedő Cser-tóhoz tartozó színpadon a magyarországi szlováksággal kapcsolatos ismereteikről adtak számot.
Az ebédet követően akadályverseny keretében vetélkedtek a csapatok és nem sokkal ezután megkezdődött a kispályás foci a vándorkupáért.
A délutáni programokkal párhozamosan kézműves foglalkozás is zajlott, ahol kicsik és nagyok mini-madáretetőt és nemezlabdát készíthettek, valamint gyöngyöt fűzhettek; eközben az édességárusok sem panaszkodhattak a forgalomra…
A mieink a végső összesítésben az ötödik helyezést szerezték meg, ezzel a mezőny közepén foglaltak helyet (9 csapat volt).
 Bár a versenyek lebonyolítása helyenként hagyott kívánnivalót maga után, összegségében elmondhatjuk, hogy gyermekeink tartalmas napot töltöttek el és remekül érezték magukat, amint azt az alábbi fotók is bizonyítják.




















Fotók és beszámoló: Havjár Zoltán


RADNÓTI • 100 • RADNÓTI • 100 • RADNÓTI • 100 • RADNÓTI

Radnóti Miklós születésének századik évfordulójára emlékeztek az iskolások a június 3-án megtartott szavalóversennyel. A tiszteletadás mellett az is célja volt a versenynek, hogy diákjaink minél jobban megismerjék tragikus sorsú költőnk verseit. Ezért is volt nagy öröm, hogy a költeményeket ízlelgetve néha még a szünetekben is felolvasást tartottak egymásnak a hetedik-nyolcadik osztályosok, akik közül a versenyzők zöme kikerült. Bizony nem egy-két verssel találkoztak, mire mindenki rálelt arra a műre, amelyet egyéniségéhez illőnek talált.
Az alsósokat egyetlen gyermek képviselte: Jantos Hunor, akit dicséret illet bátorságáért, hiszen ki mert állni a „nagyok” között is. A verseny győztese Nedeliczki Dalma lett, akinek szép, tiszta szövegmondását külön kiemelte a zsűri. Ők ketten lehetőséget kapnak arra is, hogy az intézmény gálaműsorán a közönséget is megörvendeztessék.










A legkisebb előadó.


Értékel a zsűri.


Eredményhirdetés.

Fotók és beszámoló: Havjár Zoltán


Gyermeknap az iskolában - 2009. május 29.

Május 29-én volt a gyermeknap az iskolában. A műsort, mint mindig, a nyolcadikosok szervezték. A többiek csapatokat alkotva, egymást váltva mentek egyik versenyszámtól a másikhoz, hogy mindegyikben kipróbálhassák magukat. Volt itt közös-pólóban futás, mézeskenyér evés, pókháló kibogozás, vízzel szalommozás, életmentés süllyedő hajóról, sörösdoboz lapítás, célbadobás vízzel töltött lufival, pankráció szivacs szőnyegen, felsorolni is sok. Az ovisok is átjöttek vendégségbe az iskolásokhoz, a fogadtatás szeretetteljes volt, de beszéljenek inkább a fotók:


Mikor mehetünk be végre?


Halálpontosan kezdünk!


A szervezők szerveztek.



Jegesmaci nélkül gyermeknap sincs.


Megjöttem, kivel kell versenyezni?


Felpörög a zene és kezdődhetnek a versenyek.



Iyen párosításban, ilyen versenyszám nem is lehet rossz!


Az élet nem mézédes (mézes-erőspaprikás a kenyér).


Agyalós feladat.



A pók jól megszőtte ezt a hálót.


Ide egy "pókember" kellene!


A vizes szlalomozás nem kis ügyességet kíván.



Így kell labdát bűvölni.


A vízzel töltött lufikkal szöges céltáblára lehet dobni.


Elég hegyesek ezek a szögek?


Jól össze lapítottam ezeket a dobozokat.


Ennyi sörösdoboz-lapítás után táncolni jött kedvem.


Mi is jövünk, ha bebocsátást nyerünk


Most figyeljetek!


Csak bámultok, igaz?


Talán az is jobb lenne, ha így nem mentenének meg!


Ebből az életmentésből elég volt!


Ki, melyiket eszi?


Kérem a következőt!


Felettem a kék ég.


Tudod, úgy képzeltem el ...


Ha aszfalt nincs, beton is jó a rajzoláshoz.


Node ilyen jóízűen nevetni.


Egyformák vagyunk?


Földim, utcám béli, de jó, hogy összefutottunk!


Mi barátnők ...


Na még egy kicsit!


Majd jövőre, egy picit még nőni kell.


Ki bírja tovább?


Fogom, és alaposan megcsavarom.


Pankráció a szűnyegen.

Fotók: Havjár Zoltán


Lelki felüdülés a kánikukában


Missziói nap (Nyíregyháza 2009.május 23.)

Fabiny Tamás püspök úr kezdeményezésére az Északi Evangélikus Egyházkerület május utolsó előtti hétvégéjén missziói napot tartott a Nyírség fővárosában.
A nagy távolság ellenére Erdőkürtről mintegy húszan vettünk részt az alkalmon, az óvodástól kezdve egészen a nyugdíjasokig.
A kissé fárasztó buszozás után fél tíz felé érkeztünk meg. A vendéglátók kedvessége és odafigyelése minden képzeletet felülmúlt: kávéval, pogácsával és ásványvízzel fogadtak bennünket, ízletes ebédet kaptunk, és egy vállalkozó jóvoltából fagylaltot is fogyaszthattak a hűsülésre vágyók.
Lelki táplálékban szintén nem volt hiány. Fél tíztől énektanulással vette kezdetét a program. 10 órakor Blatniczky János egyházkerületi missziói lelkész köszöntötte a megjelenteket, majd a helyi gyülekezet és intézményei mutatkoztak be. Ezt követte az igehirdetés, amelynek a nap bibliai mottója állt a középpontjában: „Egyenesedjetek fel” (Lk 21,18).
A szószéki szolgálat után Fabinyi Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke tartott előadást „Kiút a válságból” címmel. Ezután fórumbeszélgetés következett Kovács László Attilával, Dezanove Barttolomeuval és Süveges Gergővel.    A három vendég a kiútkeresés módját taglalta az egyház, a társadalom és a család szemszögéből.
11.30-tól csoportbeszélgetések zajlottak a fenti előadók vezetésével három különböző helyszínen. A résztvevők nagy száma miatt egy- egy moderátor beszélgetett a három személyiséggel, de a hallgatóságnak is alkalma nyílt kérdéseket feltenni.
Ebéd után a Felsővezeték zenekar teremtett „ égi” kapcsolatot, majd a vanyarci romamisszió mutatkozott be. A délután hátralévő részében a Nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium színjátszói mutattak be egy rövid darabot, végül szabadtéri úrvacsorai istentisztelettel zárult a nap gazdag programja.
16 órakor mindenki felegyenesedett testi és remélhetőleg lelki értelemben is, és a jövő évi viszontlátás reményében kelt útra otthona felé. (Beszámoló: Havjár Zoltán)






Fotók: Garai Laura



Fotók: Havjár Zoltán



Fotók: Garai Laura


Nyárköszöntő bál

Május 16-án szombaton, a falu jó hangulatú bállal köszöntötte a nyár érkezését és az iskolát, a helyi Vöröskereszt szervezésében. Az igazgatónő üdvözlő szavai után a bált az iskolások reneszánsz tánca nyitotta meg, őket egy kéttagú zenekar váltotta fel, akik azután megadták a bál hangulatát. 11 órakor egy felsős fiú és lány szalsza tánca örvendeztette meg a jelenlévőket. Az iskolások is végig jelen voltak, a róluk készült fotókon a kivetítő vásznon. Miután sokan szívükön viselik az iskola sorsát, szép számmal eljöttek az eseményre a falu, sőt a környező települések lakói is. A hangulat kitűnő volt, amit leginkább az bizonyít, hogy ejjel két óráig tartott.





A nyitó tánc néhány pillanata:




A salsa táncosok bemutajója:



Fotók: STY


  
Váci diákok Erdőkürtön

A váci Bernáth Kálmán Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola 16 tanulóját és 2 tanár kisérőjüket láttuk vendégül május 7 - 8-án. A vendégek a sportöltözőben voltak elhelyezve, 2 napot töltöttek nálunk. Az első napon kiadós túrában volt részük. Az Ecskendi-erdő vadas kertjén át elmentünk a Rózsakúthoz, felmentünk a Templomdombra, a visszafelé úton átmentünk a Praki-barlanghoz. Délutánra még maradt energia egy kispályás focimeccsre is az erdőkürti fiatalokkal. A vacsorát követően az egyik kisérőtanár gitáron játszott valamennyiünk nagy tetszésére. Este tábortűz zárta a napot. A második napon csak egy rövid falusi program volt, majd visszautazás Vácra.



Megérkezés után.


Irány az erdő,


át a vadaskerten a Rózsakút irányába.



Kaptató a Praki-barlang felé.


Készülés vacsorához.


Este tábortűz.

Fotók: STY

Köszönet!

2009. 05. 07-08-ig osztálykiránduláson voltunk Erdőkürtön. Ezúttal szeretnék köszönetet mondani azért, hogy osztályom nagyon jól érezte magát a két napos kiránduláson.

Köszönetem fejezem ki Korbelyné Virág Julianna képviselő asszonynak, a Vöröskereszt segítőinek (a finom kürtöskalácsért, a szendvicsekért és a palacsintáért). A Férjeknek, akik kiszállítottak bennünket a kirándulás helyszínére és a tábortüzet összehordták és meggyújtották, a videó- és képfelvételt készítő Styevkó Mihálynak, osztályom tanítványának Korbely Ronaldnak, Fleischmann Mónikának (aki hozzájárult ahhoz, hogy a finom sültek elkészüljenek), valamint a focizni szeretőknek – akik az ellenfél csapatát biztosították!

Nagyon jól éreztük magunkat, Tanítványaim jövőre is vissza szeretnének menni Erdőkürtre kirándulni.

További munkájukhoz sok sikert, erőt, egészséget kívánunk a 10/A, valamint Drajkó Erzsébet osztályfőnök


Konfirmáció - 2009. május 3.


Minden kultúrában jellemző, hogy a felnövekvő ifjakat valamely beavatási szertartással fogadja nagykorú tagjaivá a közösség. Polgári értelemben 18 éves korától számít nagykorúnak valaki. A gyülekezeti tagság szempontjából ez a határ a konfirmáció. Ünnepélyes keretek között a gyülekezet nagykorú tagjává fogadják a gyerekeket, akik ezután részesülhetnek az úrvacsora szentségében. (Forrás: www.onlinehittan.hu)
Az Erdőkürti Evangélikus Gyülekezet május 3-án fogadta tagjai közé az egy héttel korábban hitükről és tudásukról már tanúbizonyságot tett fiatalokat.
Megható egy ilyen beavatás. A szertartáson ott vannak a szülők, rokonok, eljönnek az osztálytársak, barátok, ismerősök, közelről és távolról, evangélikusok és katolikusok egyaránt. A templom megtelik, a fiatalok pedig tüneményesek - igen, ez egy valódi ünnep.













Ftotók: STY



Író-olvasó talákozó

A Nyugdíjas Klub szervezésében  2009. április 29-én "Gyöngyszemek" címmel író-olvasó találkozó volt a Művelődési Házban. A találkozón Zsíros-Simon Mária író, költő és előadóművész mondta el verseit és mutatta be verses köteteit. Az előadás végén a köteteket meg lehetett vásárolni, melyeket az előadóművész dedikált.







Ftotók: STY


  
Sportöltöző felújítás

Társadalmi munkában megkezdődött a sportöltöző felújítása, hogy alkalmas legyen iskoláskorú kiránduló csoportok fogadására, sportköri tevékenységek és rendezvények szervezésére. Minden helyiség tisztasági meszelést kap, üzembe helyezzük a bojlereket, használhatóvá tesszük a zuhanyzókat, wc-ket és mosdókat. A helyiségek meszelését alapos takarítás követi. Egy ilyen takarítási nap volt április 18-án. A munkában az iskolásoktól a nyugdíjasokig minden korosztály részt vett. Az udvaron folyt a bútorok és berendezések tisztítása, egy jókora tábortűz-alap összeállítása, valamint a vízmosások feltöltése zúzott kővel. Bent pedig ablakok, ajtók, csempe, vízvezetékek, fűtőtestek sikálása. Köszönjük valamennyi résztvevő munkáját!












Fotók: STY


  
Húsvét közeleg

Azért, hogy a falu szép és kellemes legyen az ünnep alatt, a faluvédők szemétszedést kezdeményeztek, számítva és kérve az iskolások segítségét. A gyerekek meghallották a kérést és szép számmal jöttek (Kállóról és Versegről is - nekik külön köszönet), szedték a szemetet. 6 csoportot szerveztünk, minden csoportnak felnőtt vezetője volt. A falu utcánként fel lett osztva a csoportok között és el kell ismerni a gyerekek és vezetőik jó munkát végeztek, kb. 10 szák, úgy 1 m3 körüli mennyiségű szemét gyűlt össze. Köszönjük a szükőknek, hogy elengedték a gyerekeket! Akik nem vettek részt a munkában azokat arra kérjük legalább segítsenek megőrizni az elért tisztaságot!


Ez volt a csapat.


Kicsik, nagyok egyaránt voltak.


Tea és sütemény a jól végzett munka után.

Fotók: Horváthné Franyó Ildikó

A baráti kör ebben az évben is vállalta az emlékmű park gondozását, és húsvétra való készülésként megkapálták, rendbe szedték a park virágágyásait. A kör-ágyásba új virágok is kerültek a faluvédők támogatásának köszönhetően.


Az emlékmű előtti ágyásban szépen kinyíltak a virágok.


Valamennyi ágyás meg lett kapálva.


Íme a kör-ágyás.

Fotók: STY


Diákolimpia eredmények

   

        
Javában folynak a sakk-diákolimpia versenyei. Az olimpia megyei egyéni fordulói 2009. március 13-án Karancslapujtőn kerültek megrendezésre. Az erdőkürtiek két aranyérmet hoztak el, Ferenczi Evelin 3. osztályos és Kondella Mirtill 7. osztályos tanulók, ők részt vehetnek az országos bajnokságon. Második helyezést ért el Futó Máté 3. osztályos tanuló, és  négyen lettek harmadik helyezettek: Balla Vivien  (2.osztály),  Horváth Ádám  (3.osztály), Bratkovics Gergő  (5.osztály), Tóth Tamara (8.osztály). Az iskolák közötti versenyben Erdőkürt a második helyen végzett, 3(!) ponttal lemaradva az első helyezett Karancslapujtő mögött (tavaly ezt a kupát mi hoztuk el).

A csapat versenyekre 2009. március 21-én Nógrádmegyeren került sor. Első helyezést értek el és továbbjutottak az országos döntőbe az alsós fiúk:  Ondos László,  Futó Máté és Nagy Bence. A többi csapat második lett, így a felsős fiúk: Petrás Kristóf , Szlavkovszki Norbert, Czeba Péter, Gönczi Alex, az alsós lányok: Orgoványi Melinda, Ferenczi Evelin, Gönczi Kira és a felsős lányok: Kondella Mirtill, Tóth Tamara, Czeba Lilla.


 (A felvételt Kondella Szibilla készítette Karancslapujtőn)


Március 15.

A 600-nál kevesebb lelket számláló falu lakóit az Iskola (szándékosan nagy kezdőbetűvel) hívta ünnepelni. Lám, az Iskola hívó szavára mindenki ment, a legkisebbtől a legnagyobbig - senki nem maradt távol. Nem politikusok acsarkodását  hallgatuk, nem politikusok próbálták egymás ellen hangolni az embereket az ünnepi szónoklat álarca mögé bújva, hanem az iskolások éneke és versmondása kovácsolta eggyé a falu lakosságát. És említett politikusaink ezt a közösség formáló Kisiskolát (és az összes többi hasonló Kisiskolát) próbálják évről-évre, egyre nagyobb erőbedobással, hazugabbnál hazugabb, mondva csinált érvek hangoztatásával eltiporni, sárba taposni, bezárni. Vajon lesz-e még jövőre is Iskola, amely március 15-i ünnepre hív minket, vagy be kell érjük politikusok papolásával jogról és szabadságról?


Az ünnep jelképei.


A gondolatot az iskola igazgatónője adta,


az érzelmet az iskola tanulói.











Az ünneplők a koszorúzáshoz készülnek.


Elindul a menet.


Úton az iskola felé.



Az óvodások műsora a Petőfi szobornál.


Énekelve körbejárják a szobrot,


a végén a kokárdákat a talapzathoz tűzik.



És végül koszorúzás


az önkormányzat és az iskola


részéről.





Fotók: STY


Gergely-járás

A gergelyezést IV. Gergely pápa (827–844) vezette be, az iskolák, diákok egyik védőszentje, Nagy Szent Gergely (szül. Róma, 540 körül – megh. Róma, 604. március 12.) tiszteletére. Az ünnepet Gergely napon tartották meg, amikor a falusi iskolás gyerekek házról-házra jártak, miközben daloltak és különböző szereposztásos játékokat adtak elő. Céljuk az iskolába még nem járó gyerekek befogása és a tanítónak szánt ajándékok összegyűjtése volt. Akkoriban március 12-én kezdődött mindig az iskola, a nagyobb diákok ünneplőbe öltöztek, kezükben szalagokkal feldíszített mogyorófapálcát tartottak, kalapjukba pedig virágot tűztek. A szülők tojással és süteménnyel ajándékozták meg a toborzókat, amit másnap együtt fogyasztottak el. A kéregetést (mendikálás) az "Adjatok szalonnát, omne dignum leverendum laude..." ritmusa kísérte.
(forrás: Geográfia - www.geografia.hu)


Szent Gergely doktornak,
Híres tanítónknak az ő napján,
Régi szokás szerint,
Menjünk Isten szerint iskolába.

Adjatok szalonnát,
Omne dignum leverendum laude,
Hadd készítsünk rántottát,
Tótusz kápusz demizérum fórum domine.

Adjatok kakast,
Omne dignum leverendum laude,
Hadd kaparjon két garast,
Tótusz kápusz demizérum fórum domine.....

kántálják a gyerekek... adjunk nekik!


Farsang a javából

Kezdték az ovisok február 18-án az óvodában:











Fotók: Máthé Ágnes

Majd február 21-én folytatták az iskolások a művelődési házban:

A bál hagyományosan a felsősök nyitótáncával kezdődött,

és a kicsik táncával folytatódott.
Fotók: Németh Tibor, Máthé Ágnes

A nyitó táncokat a jelmezek felvonulása követte. Jobbnál jobb ötleteket és megoldásokat láthattunk egyéni és csoportos felállásban, produkcióval vagy anélkül.










Fotók: Máthé Ágnes, Németh Tibor

Az alsós táncos párokra a közönség szavazott, míg a jelmezeseknek járó díjak odaítéléséről zsűri döntött.

A kicsik közül ők táncoltak a legszebben..


Csoportos külön díjat kapott a "Tízfogú asszonykórus"


Egyéni különdíjat kapott a "Személyes számítógép".


Egyéni harmadik lett a "Spenót tükörtojással".


Második helyezett lett a "Rőzsehordó öregasszony".


Egyéni első díjat kapott a "Törpe húzza zsákját".


Csoportos harmadikok lettek a "Szalsza táncosok".


Második díjat kaptak a "Hupikék törpikék"


Csoportos első lett a "Három hárem és a pasa".

Fotók: STY


Volt édesség, sütemény és palacsinta.


Az eredményhirdetést és a díjak átadását


tombola követte és ezzel a farsangnak vége.

Fotók: Németh Tibor


Diákolimpia

Tart a felkészülés a sakk diákolimpiára. A gyerekek csütörtökönként jönnek össsze a kultúrházban és készülnek a versenyre.




Fotók: STY


  
Vasárnapi tea délutánok

Az "Együtt Erdőkürtért" Baráti Kör, a Faluvédő Egyesület  és a Művelődési Kör közös szervezésében tea kóstolással egybekötött filmvetítések voltak a Klubkönyvtárban. Az összejövetelek  vasárnaponként 14 órakor kezdődtek. A program tea-ivás közbeni kötetlen beszélgetéssel kezdődött, majd egy-egy, a falu életével kapcsolatos DVD film megtekintésére került sor, az alábbi menetrend szerint:

Dátum

A megtekintésre javasolt filmek

címe

tartalma

2009. január 18.

Erdőkürt a Palóc Ízek Fesztiválon – 2008.

A 2008. évi Palóc Ízek Fesztiválon az erdőkürti csoportok fellépéseit tartalmazza (Bölcsőtől a bölcsőig, szlovák táncok, western tánc, hajrázó lányok, hastánc, anyák – lányok tánca, erdőkürti lakodalmas)

2009. január 25.

SLUK

A Szlovák Nemzeti Táncszínház vendégszereplése Rétságon 2007-ben.

2009. február 01.

Nyugdíjasok napja – 2007.

A 2007. évi nyugdíjasok napján a Püspökhatvani Hagyományőrző Csoport és az Erdőkürti Hagyományőrző Csoport szereplését, valamint az 1991. évi nyugdíjas nap résztvevőiről készült felvételeket tartalmazza.

2009. február 15.

Gála - 2008.

Az általános iskola júniusi gálaműsorának eseményei.

2009. február 22.

Bánk – 2008.

Az erdőkürtiek részvétele a XIII. Nógrádi Nemzetközi Folklór Fesztiválon Bánkon, 2008. augusztus 3-án.

2009. március 01.

Anyák napja, Gyermeknap – 2008.

Az iskolások anyák napi műsorát, illetve a gyermeknapon készült felvételeket tartalmazó DVD.


Az első összejövetel résztvevői.



Fotók: STY


 
Népviselet, hímzés

Az "Együtt Erdőkürtért" Baráti Kör és a Faluvédő Egyesület szorgalmazza a ránk maradt régi hagyományok megőrzését, lehetőség szerinti dokumentálását. Örvendetes, hogy alkalmanként az iskolások, ritkábban, de néha a felnőttek is előveszik a régi, kézi hímzéssel díszített, szebbnél-szebb ruhákat. A következő fotókon két acsai fiatalt látunk népviseletbe öltözve. Mindenki beláthatja, hogy érdemes megőrizni a hagyományokat és minél többször viselni az ilyen ruhákat. Ne hagyjuk elveszni ezeket a szépségeket!











Fotók: STY


Végül gyönyörködjünk Kati néni néhány hímzésében!








Fotók: STY


<< VISSZA