Iskolai Kézműves Csoport


Az iskolában évek óta működik a Kézműves Csoport. Teljesen önellátó módon, kizárólag otthonról begyűjtött maradékokból, fel nem használt anyagokból dolgozunk. Egyetlen kikötés, hogy csakis természetes alapanyag lehet, mint papír, gyapjú, csuhé, termények. A foglalkozásokon olyan kézműves technikákat tanulhatnak meg és gyakorolhatnak a gyerekek, amelyeket talán csak a nagyszülők ismertek és használtak.

Heti egy alkalommal találkozunk, nem kell beiratkozni, jöhet napközis is, vagy aki éppen ráér. A létszám évenként is változik az iskolából kimaradó, illetve az újonnan csatlakozó tanulók miatt.

Az időpont meghatározásával sok gond volt, mert a mi gyerekeink nagyon elfoglaltak. Végül a csütörtöki nap lett a „barkácsolóké”. Az elkészült remekműveknek több funkciójuk van. A saját örömön kívül az iskola időszerű dekorálása a fő cél. Az esetleg felhalmozódott készletet pedig a karácsonyi vásáron értékesítik a gyerekek, amelyet már kibővítettek az ügyeskedő szülőkre is. A befolyt összegeket bizonyos alapanyagok beszerzésére (mint pl. ragasztó) használjuk fel.

Ebben az évben szakosodott a szakkör. Miután van két remek szövőállványa az iskolának, így az idén csak szövéssel foglalkozunk. Az első szőnyeg már elkészült, maradék rongyokból, melyet szintén a gyerekek hordtak össze.

Fotók: STY

Jelenleg fonalból tarisznya készül.



Eddig az iskola klubjában húzta meg magát a csoport, de miután ott kevés volt a hely, átköltöztünk a posta melletti helyiségbe, amely alkalmasabb erre a célra. Itt nem kell elpakolni minden alkalommal, mert csak mi használjuk.

Fotók: STY
Már volt felnőtt érdeklődő is, ha összejönne egy csapat, a másik szövőállványon ők is elsajátíthatnák az alapvető fogásokat. Nagyon hálás szakma ez, hiszen nagyon rövid idő alatt aránylag kis szaktudással máris sikert lehet elérni. Igazi szaktudás csak a felvetéshez kell, de azt is hamar meg lehet tanulni. Az elkészült darabok feldolgozásához szükséges még varrni, horgolni, melyet szintén itt lehet megtanulni. Miután kézimunkára már egyik szülő sem ér rá, a csoport foglakozásokat kibővítjük a kötés, hímzés, textilfestés, batikolás szakmákkal is.

Nem sok gyerek jár a foglalkozásokra, de nagyon meghitt a hangulat, jól összeszokott a társaság. Igazi hasznos szabadidő tevékenység folyik itt.

Elektronikus postacím: csoportok@erdokurtfaluvedo.hu


<< VISSZA